Farsangtemetés Marosszék és a Mezőség határán

A múlt század elején az alakoskodók már reggel beöltöztek, és lóháton meg szekerekkel a szomszéd falvakba – Abafájára, Vajdaszentiványra és a két Fülpösre – is ellátogattak. Délután két óra körül érkeztek vissza a községbe, és kezdték el a felvonulásos farsangolást. A menet élén haladtak a vitézkötéses mentébe öltözött lovasok, őket az álesküvő alakoskodói követték. Volt köztük cigány, várandós asszony, óriás, köszörűs vagy borotvafenő, szakács meg miegyéb.

Ezúttal a falun alszegtől felszegig lóháton végigvágtató legények között huszárok nem voltak, helyüket az afféle elmagyarosodott cowboyok vagy elcowboyosodott magyarok vették át, és a menetből hiányzott a menyasszony meg a vőlegény. Torkos Sándor főszervező meg is jegyezte, modern időket élünk, amikor már nem feltétlenül fehér fátylas lányokat vezetnek az oltár elé. „Kissé megkopott” – fogalmazta meg szakértői véleményét Barabás László néprajzkutató, aki a hagyományos rendezvény megszervezésére ösztönözte a helybélieket. „Persze hogy ez a farsang már nem az a farsang, mégis meg kell szervezni, mert ha egyszer kimarad, akkor elvész a hagyomány” – vélekedett Torkos.

Bár ő is érzékelte, hogy az idősebb nemzedék képviselői közül az idén aránylag kevesen kapcsolódtak be a felvonulási és bábégetési ceremóniába, a középkorú férfi mégis örült, hogy a farsang jócskán megmozgatta Beresztelke fiatalságát. Még ő is meglepődött azon, hogy a vegyes lakosságú településen több román család is érdeklődéssel követte az ünnepélyt.

„Valamikor lóháton, vőfélyként jártam a falu utcáit, és hívtam a beresztelkieket a bálba. Aztán a felvonulások alkalmával én voltam a mennyaszszony. Később színdarabokban játszottam, most meg szervezek. Mindig kivettem a részem ebből a szép népszokásból. Sajnos a velem egykorúak és főleg az idősebbek kissé visszavonultak, mondván, hogy most már mókázzanak a fiatalok” – összegzett a helyi szarvasmarha-tenyésztők egyesületének elnöke, aki viszont örvendetesnek tartja, hogy az esti színdarab és a másnap hajnalig tartó bál mégiscsak a házasemberek mulatságának bizonyult.

A beresztelki farsangtemetés, ha némileg el is rugaszkodott az eredeti hagyománytól, így is a térség színfoltja. A portáról portára járó püspök a hátára írt reklámon hirdetette, hogy az idén mindössze száz lejbe kerülő akciós gyóntatást végez. Ahol ajánlatát bár egy kupicával sem méltányolták, reverendája alól maga kapta elő a diszkréten lapuló flaskót, majd jót kortyolt „szenteltvizébe”.

Az „abafájiak” szekere, a szomszéd falu sötétebb lakóinak jó szokása szerint mindenütt megállt, és a róla leugrálók pillanatok alatt mozdították a mozdíthatót. „Ilyenek ők, mindent elcsórnak” – jellemezték szomszédaikat a beresztelkiek. „Szavazzon a Csóró Pártra, / Nem hal ki a magyarsága!” – hirdette a másik, szintén „cigányokkal” megrakott, választási kampányban lévő szekér. Amint a farsangolók a református templomhoz értek, ismét előkerült a pap, a gyufa, és ezzel már pillanatok alatt lángba is borult a falu egykori bikájáról elnevezett báb, Gyuri.