
A kék vércsék jelentősebb számban az ország délkeleti részén, valamint a Partiumban fordulnak elő
Fotó: Facebook/Milvus Group
Nyílt levéllel fordult a hatóságokhoz a Milvus Csoport a romániai kék vércsék védelme érdekében. Az Arad megyei országutak mentén olyan fákat akarnak kivágni, amelyeken a madarak fészkelnek.
2020. december 13., 16:092020. december 13., 16:09
A kék vércsék létét veszélyezteti a fák kivágása a DN79 (Nagyzerind–Kisjenő között) és a DN79A (Kisjenő–Szinte között) országutak mentén – hívta fel a figyelmet a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület, amely nyílt levélben fordult a hatóságokhoz. Ebben figyelmeztetnek, hogy a vetési varjak fészkelő telepeinek megóvása elengedhetetlen a romániai kék vércsék védelme érdekében.
– mondta el a Krónika megkeresésére Nagy Attila, a Milvus munkatársa.
Az Arad megyei útszakaszon főként fiatal fák vannak, tehát nem áll fenn a kidőlés veszélye
Fotó: milvus.ro
Hozzátette, azt kérik, hogy amíg nem tekintenek át minden lehetséges módozatot a költőhelyek megóvása érdekében, ne kezdjék el kivágni a már megjelölt fákat. Rámutatott, az Arad megyei útszakaszon elsősorban fiatal kőrisfák vannak, tehát nem áll fenn a kidőlés veszélye vihar esetén. Viszont egy esetlegesen kisodródó jármű frontálisan ütközhet a fának.
– fogalmazott a kék vércse védelmi program koordinátora. Mint kifejtette, természetesen hosszú távon nem az a megoldás, hogy a madarak az út mentén fészkeljenek, mert ez számukra veszélyes, bár a vércsék jobban tudnak vigyázni magukra, mint az énekesmadarak. „Nem jókedvükben fészkelnek itt a madarak, hanem, mert nem találnak más helyet. Megfelelő megoldást a pusztában lévő facsoportok jelentenének” – magyarázta a Milvus Csoport nagyváradi székhelyű fiókszervezetének vezetője.
Fotó: milvus.ro
Nagy Attila arról is beszámolt lapunknak, hogy több mint tíz éve már sikerült megállítaniuk a fakivágási munkálatokat a Nagyvárad és Arad közötti főút felújításakor, feljelentésük nyomán megbüntették az illetékeseket. Ezúttal nemcsak az úthatóságnak, hanem a környezetvédelmi ügynökségnek és a védett területet kezelő hatóságnak is elküldték nyílt levelüket. Remélik, hogy kialakul egy párbeszéd, és javaslatot tehetnek a probléma megoldására.
A kék vércse életmódja
A kék vércse eurázsiai elterjedésű faj, költőterületének nyugati határát megközelítőleg a Duna magyarországi szakasza képezi. Mivel az erdélyi költőpopuláció az utóbbi évtizedekben szinte teljesen megritkult, a kb. 200–600 párra tehető romániai állomány tulajdonképpen két részre szakadt: jelentősebb számban csupán az ország délkeleti részén, valamint nyugaton a Partiumban fordul elő.
Mint az összes többi sólyomféle, a kék vércse sem épít fészket, hanem más madarak fészkét foglalja el, ezért megtelepedése a varjúfélék jelenlétéhez kötött, mégpedig elsősorban a vetési varjúéhoz. Ugyanis a kék vércse egyike azon ritka ragadozómadaraknak, amelyek telepesen fészkelnek, és telepei szinte kizárólag a vetésivarjú-kolóniákban tudnak kialakulni. Ennek hiányában azonban a párok külön-külön is költhetnek, ilyenkor szarka- vagy dolmányosvarjú-fészkeket választanak. A kék vércsék hasznos segítői a gazdálkodóknak, ugyanis zsákmányuk nagyrészt rovarokból – sáskák, szöcskék – és rágcsálókból áll, de esetenként békákat, gyíkokat is fogyasztanak.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!