
Kedd este a kolozsvári művészekből álló Operett Group ProjeKt fellépésével kezdődött el az idei Brassói Magyar Napok programsorozata, az utolsó fellépő pedig vasárnap este a magyarországi Piramis zenekar lesz.
2016. szeptember 15., 19:492016. szeptember 15., 19:49
Szerdán a brassói unitárius templomban nagy népszerűségnek örvendett Földes László Hobo fellépése, aki a Tudod, hogy nincs bocsánat című József Attila-estjével lépett fel, csütörtök este pedig a program szerint a Republic zenekar koncertezett a főtéri nagyszínpadon.
Az immár hatodik alkalommal megszervezett rendezvény Toró Tamás főszervező, Brassó város önkormányzati képviselője szerint Dél-Erdély legnagyobb magyar fesztiváljává nőtte ki magát, a hétvégén tízezres jelenlétre számítanak.
A főtéren csütörtöktől napközben kézművesvásár várja az érdeklődőket, de számtalan irodalmi, képzőművészeti, gasztronómiai és népzenei esemény is színesíti az ötnapos fesztivál programját. Péntek este a baróti TransylMania zenekar, szombaton pedig Baricz Gergő és a Megtérgyepeltek Zenekar koncertezik a brassói főtéren.
Vasárnap a legendás Piramis fellépése előtt a Góbé zenekar fellépésére „melegíthet” a közönség ugyanott. A Brassói Magyar Napok költségeinek felét az ottani magyar vállalkozók állják, a másik felét a magyar állam, illetve Brassó város önkormányzata.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!