2011. június 06., 12:482011. június 06., 12:48
A tömeg kordában tartására még a rendőrség is kivonult - lovas rendőrökkel megerősítve, és rövid időre tizenegy embert őrizetbe is vettek. Számos tinilány lábát össze-vissza vagdosták a törött üvegek, sőt még egy kisebb tűz is keletkezett, amikor felgyújtottak egy szeméttárolót péntek este Hamburgban. A 16 éves lány, akit a hatóságok csupán Thessa néven azonosítottak, csak néhány barátját akarta vendégül látni a bulin hamburgi otthonukban, ám tévedésből mindenki számára hozzáférhetővé tette a közösségi portálra kitett meghívóját.
Az invitálás nyitott fülekre talált, mintegy 15 ezer ember jelezte az interneten, hogy részt akar venni a partin - adta hírül a Bild am Sonntag vasárnapi német napilap.Amikor a lány szülei megtudták, mi történt, lemondatták a bulit lányukkal, és értesítették a rendőrséget is, sőt magán biztonsági őröket is fogadtak, hogy védjék otthonukat. Hamburgban még közzé is tették a nyilvánosság számára, hogy nem lesz születésnapi buli, ennek ellenére mintegy 1500-an megjelentek a lány otthonánál. \"Lezártuk az épület környékét, mintegy száz rendőrt vezényletünk a helyszínre, négyen közülük lovas rendőrök voltak, ám ez sem tartotta vissza a srácokat az ünnepléstől\" - mondta Mirko Streiber, a helyi rendőrség szóvivője vasárnap az AP amerikai hírügynökségnek.
Eközben Tessa a nagyszüleivel ünnepelte meg szülinapját egy \"rejtekhelyen\".
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!