2012. szeptember 20., 13:582012. szeptember 20., 13:58
Valerie Spruillt anyai nagyszülei nevelték, akikről azt hitte, hogy a szülei. 9 éves koráig rendszeresen járt ugyan hozzájuk látogatóba egy nő, akiről nem mondták el, hogy kicsoda: csak nemrég vált világossá számára, hogy az egykori látogató az anyja volt.
Valerie kamionsofőr férjével, Percyvel a nagyszülők elhunyta után ismerkedett meg – a férj egy betegség következtében több mint 10 éve hunyt el.
A temetés után egy előkerült nagybácsi mondta el Valerie-nek, hogy Percy voltaképpen az apja volt. A nő nyilván először nem hitt neki, de később egy hajszál alapján DNS-tesztet készíttetett, melynek eredménye feltárta a sokkoló igazságot. Az asszony gyanítja, néhai férje tudta, hogy viszonyuk vérfertőző, de félt elmondani.
Valerie, akinek 3 gyermeke van egykori férjétől és 8 unokája, most azért hozza nyilvánosságra esetét, hogy felfedezze apai ági rokonait: „a gyermekeimnek tudniuk kell, hogy honnan származnak” – nyilatkozta a sajtónak.
A 60 éves nyugdíjas asszonyt egyébként annyira megrázta a felfedezés, hogy hosszú ideig kórházi kezelés alatt állt a betegségek miatt, amelyeket szerinte az elszenvedett stressz okozott.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.