
Bár még előfordul, hogy szemetelnek és hangoskodnak, de évről évre fegyelmezettebbek, környezettudatosabbak a háromszéki kirándulók.
2016. július 04., 19:252016. július 04., 19:25
A Sepsiszentgyörgy környéki piknikezőhelyeken évek óta önkéntesek járőröznek, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatának környezetmérnöki szakos diákjai kerékpárral járják a város környéki erdőket, figyelmeztetik a szabálytalankodókat, összeszedik a kirándulók által hátrahagyott szemetet.
Kádár István, a Tega köztisztasági vállalat adminisztrációs igazgatója, a Zöld Őrség koordinátora lapunknak elmondta, májustól szeptember végéig járőröznek az önkéntesek a népszerű kirándulóhelyeken, a Sugásfürdő, Előpatak körüli erdőket és az Olt partját tartják szemmel.
Tapasztalataik szerint évről évre javul a helyzet, idén tavasszal már sokkal kevesebb hátrahagyott szemetet kellett összegyűjteniük, mint az elmúlt években. Az elmúlt két hónap alatt közel hétezer kirándulóval találkoztak, közülük 300 személyt tájékoztattak a tevékenységükről, de csak öt esetben volt szükség szóbeli felszólításra.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!