
2011. január 05., 09:302011. január 05., 09:30
„A biztonság kedvéért két napszemüveget és három telefont is hoztunk magunkkal, hogy ne csak mi lássuk, hanem másoknak is megmutathassuk azt a természeti csodát, amelyhez hasonlót ezelőtt 11 évvel tapasztalhattunk. Emlékszem, akkor még az állatok is elbújtak, és délben olyan sötét volt, mintha már esteledett volna” – mesélte egy nézelődő. Fél 12-kor már csak egy pici szelet hiányzott a napból, ami végül kiteljesedett.
A 2011-es év eddigi legfontosabb csillagászati eseménye az ország keleti felében reggel 9 óra 5 perckor kezdődött, majd 8 perccel később északon is láthatóvá vált. A részleges napfogyatkozás fél 11 körül érte el csúcsállapotát, amikor a Hold eltakarta a Nap háromnegyedét, azaz 75 százalékát Románia déli és keleti részén, 76 százalékát az ország közepén és 78 százalékát északnyugaton. Romániában déli 12 óra után 7 perccel fejeződött be a napfogyatkozás.
A különleges jelenséget a világ több pontján is tapasztalták, hiszen Svédországban, Észak-Afrikában vagy akár Közép-Ázsiában látható volt. A napfogyatkozást Jeruzsálem felett észlelték először, majd az európai országok következtek, ahol a ködös időjárás miatt kevesen élvezhették a látványt. Magyarország északnyugati és középső részén élvezhető volt a jelenség, azonban Budapesten és környékén az időjárási viszontagságok miatt már nem. A legnagyobb hatását Svédországban éreztette a napfogyatkozás, ahol a Nap 85 százalékát takarta el a Hold. A svédeknek ritkán nyílik alkalmuk hasonló csillagászati jelenség megfigyelésére. A teljes napfogyatkozásra például 2126-ig kell várniuk. Oroszországban a Nap szintén nagy felületét borította be a sötétség (81,2 százalék), azonban a sűrű köd miatt élvezhetetlen volt a jelenség.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.