Hirdetés

Eurovíziós Dalfesztivál - francia győzelmet jósolnak a döntőn

Az 56. Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntője előtti esélylatolgatások ír vagy német győzelmet is emlegetnek, de a fogadóirodák a francia versenyző győzelmét jósolják. A Magyar Televízió (MTV) közleménye szerint Wolf Kati döntős dala a briteket, a németeket és a skandináv nemzetek tévénézőit is meghódította.

2011. május 13., 15:282011. május 13., 15:28

A düsseldorfi Esprit Arena színpadán a fesztivál két elődöntőjéből továbbjutott húsz versenyző, valamint az „öt nagy” - Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország és az Egyesült Királyság - indulói között dől el a küzdelem. Döntőbe jutott Wolf Kati is, aki ötödikként lép fel a Szerelem, miért múlsz? című számmal.

A finálé előtt izgatott találgatás folyik az esélyesekről. Nem is csoda, hiszen a hagyományosan rendkívül látványos show-t a világ számos országában élőben közvetítik, és a szervezők több mint 120 milliós nézőtáborra számítanak. A végeredmény pedig csak felerészben múlik a szakmai zsűrik pontjain, a másik felét a versenyző országokból érkezett szavazatok alakítják.

A lehetséges befutók közé sorolják az ír Jedward ikreket a Lipstick című számmal, vagy a tavalyi győztest, a német Lena Meyer-Landrutot. A fogadóirodákban azonban az ifjú francia tenor, Amaury Vassili tűnik a legesélyesebbnek, aki korzikai nyelven adja elő Sognu című dalát.

„Még nincs tökéletesen képzett operai hangom, de azért alkalmas arra, hogy nagy közönség előtt énekeljek. A legjobbat fogom nyújtani” - ígérte Vassili.

Wolf Kati 2007 óta az első magyar előadó, aki bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Négy évvel ezelőtt Rúzsa Magdi a 9. helyen végzett.

 

A Magyar Televízió (MTV) pénteki közleményében kiemelte: az elődöntő kiemelkedő nézettséget hozott a köztévének, kedden egymilliónál is többen látták élőben a magyar produkciót. Mint írták, Wolf Katival a legnagyobb német lapok közölnek interjúkat, illetve írnak szerepléséről, és a nagy nemzeti tévétársaságok is rendszeresen megkeresik. A csütörtöki elődöntő alatt a BBC élő adásban kérdezte a magyar énekesnőt, a brit műsorszolgáltató helyszíni ministúdiójában a brit indulóval, Blue-val és a francia versenyzővel egy blokkban beszélgetett vele.

„Azt szeretném érezni szombat este, amikor lejövök a színpadról, hogy száz százalékosan teljesítettem, és mi hatan mindent megtettünk ebben a három percben, amit lehetett. Ha ezzel az érzéssel állhatunk ott a dal végén, akkor az eredmény már nem számít” - fogalmazott esélyei kapcsán Wolf Kati.

A közlemény szerint az énekesnő What About My Dreams (Szerelem, miért múlsz?) című dala a helyszíni visszajelzések alapján nemcsak a britek, hanem a németek és a skandináv országok tévénézőit is meghódította. Wolf Kati természetesen számít a határon túli magyarok szavazataira: az MTV műsorában elhangzó telefonszámon csak más országokra lehet szavazni.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés