
Fotó: Krónika
Elfogadta az Európai Gyalogtúra Szövetség – European Ramblers' Association (ERA) – az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) önkéntes túravezető-képzésének tananyagát, tantervét, így a 90 órás képzésen résztvevő és sikeresen vizsgázó EKE-tagok ERA szintű oklevelet és túravezető igazolványt kapnak.
2020. május 21., 18:192020. május 21., 18:19
2020. május 21., 18:242020. május 21., 18:24
Az erre vonatkozó szerződést a napokban írta alá az ERA és az EKE elnöksége – tájékoztatta csütörtökön a Krónikát Kovács Lehel István, az EKE elnöke. A mintegy 1550 tagot számláló, Erdély legnagyobb turistaegyesülete 125 éves hagyomány elevenített fel, amikor tavaly újraindította az önkéntes túravezető-képző tanfolyamát.
Tartalamazza többek között az elsősegély-nyújtást, a gyalogtúrák szervezését és vezetését, térképészeett, modern technológiákat, meteorológiát, Erdély hegyeinek és természetvédelmi területeinek megismerését, a kulturális örökséget, Erdély állatvilágát, növényvilágát, honismeretet, kommunikációt és vezetőképzést, idegenforgalmat, magashegyi túrázást, kalandoktatást, jogi kérdéseket stb.
A képzést az EKE akkreditált és meghívott oktatói tartják, a teljes tananyag pedig az EKE KISOKOS sorozatban jelent meg, illetve jelenik meg. Kovács Lehel István EKE-elnök közölte, az okleveles önkéntes túravezetők ellenszolgáltatás nélkül vezethetnek túrákat Európa hegyein, ideértve az ERA által kialakított 11 Európai Hosszútávú Vándorutat (E1–E11) vagy a magyarországi turistautakat is.
„A hazai törvények nem rendelkeznek az önkéntes túravezetőkről, csak a mesterség szintjén űzött hegyivezetőkről, így egyelőre itthon az igazolvány csak az EKE saját túráira, illetve a Vándortáborára vonatkozik” – szerepel az Erdélyi Kárpát-Egyesület vezetőjének tájékoztatásában.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!