
Fotó: Veres Réka
A homoródszentpáli madárpihenőt, Székelyföld egyik legfontosabb természetvédelmi területét népszerűsítik a természetvédők.
2015. június 22., 12:542015. június 22., 12:54
A napokban elkészül egy tudományos célokra használható les, ami megkönnyítheti a szakemberek fényképészeti és filmes munkáját is – hangzott el az M1 Ma délelőtt című műsorában.
A székelyudvarhelyi Otus egyesület munkatársai építik a lest, amely a parttól néhány méterre, cölöpökön áll. Szabó József, a homoródszentpáli madárpihenő gondnoka, aki több évtizede követi figyelemmel a halastavak élővilágát, kifejtette, Európa-szerte párját ritkítja a terület, 266 madárfajt figyeltek itt meg. A szám évről évre változik, ahogyan egyre több fiatal madarász kapcsolódik be a tevékenységbe, és így több fajt észlelnek.
Mint Szabó József rámutatott, Romániában eddig 400 fajt észleltek, ezért is kiemelt fontosságú élőhelyek a 200 hektáron elterülő halastavak. A ragadozók közül jelenleg a barna rétihéja a leggyakoribb, amely a legtöbb vízimadárra veszélyes, főleg a legyengült példányokat támadja, ezáltal kiemelt szerepe van a többi faj állományának szabályozásában. De például a búbos vöcsköket nem zavarják a héják körözései, és a vízi tyúkra nézve sem jelentenek veszélyt.
Sok faj csak vonuláskor keresi fel a madárpihenőt, a kiterjedt nádasok az itt fészkelőknek nyújtanak biztonságot. A szentpáli halastavak élővilágát júliustól a világhálón is lehet követni. „Felszerelünk egy kamerát, amelyet magyarországi filmesekkel közösen működtetjünk. Állandó online közvetítés kísérhető majd figyelemmel, különböző madárfajok, gémek, gólyák, szárcsák, vöcskök is láthatóak lesznek\" – mondta el Ambrus László, a székelyudvarhelyi Otus Egyesület önkéntese.
Az önkéntesek nemcsak a terepen dolgoznak, az elmúlt hetekben több tanintézetbe látogattak el, ahol ennek a ritka szépségű világnak az értékeit népszerűsítették a Polgár-Társ Alapítvány támogatásával.
A homoródszentpáli madárpihenő Székelyudvarhelytől 16 kilométerre, a Nagy-Homoród völgyében található. Az eredetileg nádas, sós-mocsaras terület sajátos vízzáró talajrétegének köszönhetően ma már madárvédelmi rezervátum, mesterséges halastóvá alakított tórendszer. Emellett a szomszédságában található Homoródszentpál és térsége történelmi szempontból is nagyon érdekes.
A kb. 200 hektár nagyságú terület elsősorban madaraknak, számos halfajnak és emlősnek biztosít élőhelyet. 1982 és 1984 között alakították át a területet halastórendszerré. Az 5 nagyobb és néhány kisebb tóból álló rendszerben több őshonos és betelepített halfaj él: ponty (Cyprinus carpio), kárász (Carassius carassius), amur (Mylopharyngodon piceus), csuka (Esox lucius), süllő (Stizostedion lucioperca), harcsa (Silurus glanis).
A területről az 1940-es évek óta gyűjtenek madártani adatokat, a fajok közül számos vonuló és 63 fészkelő fajt tartanak számon. Jellemző ritka fajok a halászsas (Pandion haliaetus), vörös gém (Ardea purpurea), fekete gólya (Ciconia nigra), jégmadár (Alcedo atthis), gyurgyalag (Merops apiaster). Homoródszentpál a vidék legnagyobb gólyás települése, több mint 20 pár fehér gólya (Ciconia ciconia) költ itt.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!