Hirdetés

Érvek a szülők gyermeknapi munkaszünete mellett

Gyerekekkel beszélgettek a parlamentben képviselők és szenátorok arról a törvénytervezetről, amelynek értelmében szabadnap lenne a szülők számára június elseje a gyermeknap alkalmából. 

Krónika

2016. május 18., 16:272016. május 18., 16:27

2016. május 18., 20:062016. május 18., 20:06

„A család intézményrendszerének erősítése szempontjából fontos, hogy munkaszüneti nappá nyilvánítsák a gyermeknapot\" – mondta a törvényjavaslat kezdeményezőjeként Biró Rozália, az RMDSZ politikusa a Szenátor vagy képviselő egy órára programot követően, amelynek keretében majdnem kétszáz, 6 és 14 év közötti bukaresti diák látogatott el a parlamentbe, hogy a gyermekeket érintő törvényekről beszélgessenek.

„A szövetség egyik legfontosabb célkitűzése megerősíteni a család intézményét, bátorítani a gyermekvállalást és támogatni a szülőket a gyermekneveléssel kapcsolatos kihívásokban. Ebben a folyamatban igen fontos lehetőséget, szabadidőt biztosítani a szülőknek, amelyet a családi együttlétnek szentelhetnek. Ezt célozza törvényjavaslatom, amely június elsejét, a hivatalos gyermeknapot munkaszüneti nappá nyilvánítaná\" – fogalmazott Biró Rozália, az RMDSZ szenátora, az emberjogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke.

Az IPSOS felmérése szerint a romániai szülők 40 százaléka állítja, hogy könnyebben tud munkaebédet szervezni, mint egy egy szabadidős tevékenységet gyermekével, 23 százalékuk pedig gyakrabban kommunikál gyermekével telefonon, e-mailben, mint személyesen. „Tudatosítanunk kell, hogy szülői feladatunk egészséges értékrenddel, széles látókörrel rendelkező fiatalokká nevelni gyermekeinket, hogy később aktívan részt vállaljanak a közösségépítő munkákban, saját életútjuk formálásában\" – összegzett Biró.

A mintegy háromórás rendezvényen a gyermekek olyan javaslatokat fogalmaztak meg, amelyek az iskolában eltöltött idejük minőségi javítását célozzák, szó esett a tornaórák számának növeléséről, a művészeti ismereteiket megalapozó tárgyak bevezetéséről, a délutáni oktatás kiiktatásáról, illetve iskolai sportcsapatok létrehozásának támogatásáról.

„A felmérések szerint a gyerekeknek majdnem fele átlagosan napi egy órát, illetve egy héten egyetlen napot tölt a szüleivel. A közös programok keretében pedig egyre kevesebbet és egyre felületesebben kommunikálnak. Világszinten a szülők több mint negyede többet kommunikál a gyermekével virtuálisan, mint személyesen. Mi, a mai szülők azt szeretnénk, hogy legalább annyira felelősségteljesek legyünk, mint amikor gyerekkorunkban a lakáskulcsot a nyakunkban hordtuk\" – mondta Claudia Boghicevici képviselő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés