Hirdetés

Érték- és érzésközvetítés jelbeszéddel – kolozsvári hallássérült diákok figyelemfelkeltő ünnepe

•  Fotó: Hankó Renáta

Fotó: Hankó Renáta

Megalakulásának ötödik évfordulóját ünnepli pénteken a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának jelelőkórusa. A gyerekek által közvetített üzenetről, a csoport tevékenységéről Miklós Gyuri vallástanár, a kórus egyik vezetője, zenésze beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2018. október 12., 10:502018. október 12., 10:50

2018. október 12., 11:472018. október 12., 11:47

A kezdetekhez tér vissza pénteken a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának jelelőkórusa, ugyanis a gyerekek ezelőtt öt évvel a kincses városbeli Mátyás-szobor előtt léptek fel először, igazából erre a produkcióra állt össze a csoport.

„Az első villámcsődületen (flashmobon) az LGT zenekar Egy elfelejtett szó című dalát adtuk elő, amelynek szövege úgy kezdődik: értünk egymás nyelvén. Nagyon szép kezdet volt, elég sokan összegyűltek a Mátyás-szobornál, és az ott készült felvételek bekerültek a közösségi médiába, így sok emberhez eljutott” – mondta el lapunknak Miklós Gyuri vallástanár, a kórus egyik vezetője, zenésze.

Hirdetés

Hozzátette, már ugyanabban az évben, tehát 2013-ban fellépési lehetőséget kaptak Szovátán és Székelyudvarhelyen. A székelyföldi út során pedig néhány város főterén ugyanezzel a dallal tartottak villámcsődületet. „Ezzel felhívtuk a figyelmet arra, hogy a hallássérült emberek épp ugyanolyan jogú tagjai a társadalmunknak, mint az egészségesek, illetve csak annyiban különböznek, hogy más nyelvet beszélnek” – emelte ki a tanár a jelelőkórus által közvetített üzenetet, amely a kezdetektől változatlan.

A kórus tevékenységével kapcsolatban elmondta, az évek során különböző kolozsvári eseményekre kaptak meghívást, felléptek az Örökségünk Őrei vetélkedő gáláján, a sportcsarnokban szervezett Mikulás-ünnepélyen, illetve egy idő után egyre több városba kaptak meghívást. Három éve rendszeresen részt vesznek a sepsiszentgyörgyi Outsider Music Fest rendezvényen, amelyet sokáig a fogyatékkal élők foglalkoztató-központjának, az Írisz Háznak az udvarán szerveztek, de tavalytól az esemény helyet kapott a Szent György Napok programjában.

Ezzel az országban elsőként sikerült integrálni egy nagyszabású rendezvénybe a fogyatékkal élők fellépéseit.

A kolozsvári kórus a határon túl, Baján is fellépett már, idén június 4-én a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett rendezvényen tartották az ünnepi műsort.

Miklós Gyuri a próbák folyamatáról is beszámolt, amely azzal kezdődik, hogy a vezetőcsapat tagjaival – Biró Andreával, Ferkő Edinával, Iuoraș Ilonával – közösen kiválasztják a dalt. „Igyekszünk olyan zeneművet keresni, amely egyrészt valamilyen pozitív üzenetet hordoz, másrészt nem túl bonyolult a szövege, hogy legyen érthető a mi gyerekeink számára is. Ugyanis a tanulás azzal kezdődik, hogy a szöveget felírjuk a táblára vagy egy nap lapra, majd elolvassuk, elolvastatjuk velük is, megértetjük, hogy miről szól, és utána jön a jelelés megtanulása, végül szinkronizáljuk az éneket a jeleléssel” – részletezte a zenész.

Kifejtette, a gyerekek hallássérültsége különböző fokozatban nyilvánul meg: van, aki nagyon jól hall, és van, aki szinte egyáltalán. Ennek ellenére mindenki átérzéssel adja elő a produkciót, a pedagógus szerint ez annak köszönhető, hogy a szöveg megértésével, a dal üzenete is világossá válik számukra, így – főként a nagyobb korosztály – könnyebben közvetítik a mondanivalót.

A kórus bázisát jelenleg a hatodik és nyolcadik osztályosok adják, az ünnepi produkcióban pedig a negyedik osztályos diákok is részt vesznek.

A Grund a miénk címmel meghirdetett villámcsődület helyszíne ezúttal is a Mátyás-szobor előtti tér lesz.

A gyerekek pénteken 18 órakor egy musicalrészletet és a „debütáló” Egy elfelejtett szót adják elő Miklós Gyuri és Ferkő Edina énekkíséretében, Biró Andrea vezénylésével, a dalszöveg jelnyelvre való fordítása pedig Iuoraș Ilonának köszönhető.

Ugyanakkor péntek délelőtt különleges műsorral ünnepli alapításának 130. évfordulóját a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája. Szombat délután a 4. erdélyi magyar gyógypedagógus konferencia keretében a magyar hallássérült-oktatással kapcsolatos előadásokon, valamint az évforduló alkalmából megjelent Kozmutza 130 kiadvány bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők. Az esemény fővédnöke Aáry Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés