Hirdetés

Erősebb világzenei vonal: balkáni és karibi dallamokra is lehet bulizni Mérán

•  Fotó: Facebook/Méra World Music

Fotó: Facebook/Méra World Music

Gazdag koncertkínálat­tal, új programokkal várják a résztvevőket a Ko­lozs megyei Mérán má­sodszor, július 27–30. között rendezendő Méra World Music fesztiválon. Minden este helyi zenészek is szórakoztatják a résztvevőket.

Bede Laura

2017. július 20., 12:002017. július 20., 12:00

2017. augusztus 03., 15:252017. augusztus 03., 15:25

Változatos zenei programot kínálnak a szervezők a második alkalommal, július 27–30. között rendezendő Méra World Music fesztiválon. Idén is a Kolozs megyei Méra településen található Szarka-telek ad otthont a világzenei rendezvénysorozatnak.

A fesztivál első napján az olaszországi Brigan Folk lép színpadra, akik kelta és mediterrán népzenéből ihletődő dalokat játszanak.

Hirdetés

Szintén első nap koncertezik a lengyel Beltaine, akik ugyancsak kelta muzsikával szórakoztatják majd a közönséget, illetve a Rendhagyó Prímástalálkozó is fellép a magyar világzene és népzene legnagyobb sztárjaival: többek között Pál István Szalonnával, Herczku Ágnessel, Both Miklóssal, Doór Róberttel.

A július 28-ai programban szerepel a Fölszállott a páva gálaműsora, valamint az első kalotaszegi prímásverseny,

ahol a régió legjobb fiatal prímásai mérik össze tudásukat, majd a román népzenét játszó Taraf din Naipu, illetve Szalonna és bandája lép színpadra. A látogatók július 29-én karibi dallamokat hallhatnak a mexikói Guajiro Calentanótól, ezt követi a romániai Fanfara Transilvania és a magyarországi Parno Graszt koncertje. Nagy buli lesz a fesztivál utolsó napján is, amikor a Söndörgő, az amerikai The Resonant Rogues és a Muzsikás lép majd színpadra – ismertette a hét elején tartott sajtótájékoztatón a zenei programot Varga Zoltán, az esemény egyik szervezője.

A koncertek után minden este buli lesz, amelyen helyi zenészek szórakoztatják a résztvevőket.

•  Fotó: Bethlendi Tamás Galéria

Fotó: Bethlendi Tamás

Bethlendi András, a fesztivál másik szervezője beszámolt a családi programokról: idén megnyitják a fesztivál látogatói előtt a falu bivalymúzeumát, az érdeklődőknek Varga György, a múzeum alapítója mesél a bivalytartásról. A látogatók dr. Tötszegi Tekla vezetésével nyerhetnek betekintést a mérai hagyományokba, valamint megtekinthetik a helyi népviseletet.

A csűrstúdióban idén is dokumentumfilmekkel várják azokat, akik többet szeretnének megtudni a világzenéről, Kalotaszeg népzenei hagyományáról.

A vetítések után az érdeklődőknek alkalmuk nyílik beszélgetni a filmek alkotóival.

A programpontok között szerepel Agócs Gergely mesemondó előadása, valamint a közösségi szövés. A KOOHO építészei – Ambrus Ákos, Barabás Dénes, Bokor Milán, Bölöni Botond és Fülöp Csenge – úgy gondolták el a fesztiválhelyszín térkialakítását, hogy az egész évben alkalmas legyen a Méra-évad programjainak. Az udvar fő elemei már áprilisban elkészültek, a pihenőövezet, a patak környékének rendezése, a telefontöltő pont, illetve az egész telek berendezése a fesztivál kezdetéig készül el.

A térkialakítás formavilága visszafogott és letisztult, anyaghasználatában takarékos: főként fa, fehér textil és cserép.

•  Fotó: Facebook/Méra World Music Galéria

Fotó: Facebook/Méra World Music

A szervezők fontosnak tartják a helyi kultúra megőrzésének támogatását és a faluturizmus fellendítését, ennek érdekében elindítják a kalotaszegi faragott kapuk felújításának projektjét. A kezdeményezés nemcsak a tárgyi kulturális örökség megmentését, hanem a szakmai tudás átörökítését is kitűzte céljául.

A rendezvény alkalmával Kolozsvár és Méra központja között rendszeresen közlekednek majd buszok.

A menetrend szerinti járatok a kisállomásról, illetve a magyar operától indulnak. A szervezők idén mindössze 1000 bérletet árusítanak, elővételben 99 lejért, a helyszínen 119 lejért. A napijegy ára elővételben 29 lej, a helyszínen 39 lej.

Akik inkább azt választják, hogy megszállnak Mérán, azoknak szintén tudnak segítséget nyújtani a szervezők. Házaknál – a szervezők közvetítésével – egy éjszakára egy személy 40 lejért szállhat meg, a sátorhelyért pedig 10 lejt kell fizetni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés