Hirdetés

Erdélyi turnéra indul a budapesti Ivan & The Parazol rockzenekar

Erdélyi koncertsorozatot szervez márciusban az Ivan & The Parazol budapesti rockegyüttes.

Krónika

2018. február 22., 08:482018. február 22., 08:48

A klasszikus rockzenét a kortárs trendekkel vegyítő, dinamikus, szabad stílust képviselő zenekar elsőként a kolozsvári Form Space-ben lép színpadra március 21-én, majd 22-én a marosvásárhelyi Jazz & Blues Klubban koncertezik. A turné következő állomása a csíkszeredai Grund lesz, ahol 23-án lépnek fel, a nagyváradi Moszkva kávézóban 24-én, koncertsorozatukat pedig március 25-én zárják a temesvári Reflektor Venue nevű szórakozóhelyen.

Az Ivan & The Parazol 2010 februárjában alakult Budapesten. Stílusukat a 60-as, 70-es évek zenei világának és a kortárs irányzatoknak az ötvözése határozza meg.

Hirdetés

Első klipjüket a Marshall című dalhoz forgatták 2010 őszén, amely egyre élénkebb figyelemre tett szert, mind a szakma, mind a közönség körében, így 2011-ben bejutottak az MTV Brand New jelöltjei közé. 2011 októberében jelent meg következő klipjük az In Air című dalhoz. Az In Airt hamarosan a rádiók is játszani kezdték, a korábbinál sokkal nagyobb ismertséget hozva az együttesnek. 2012 tavaszán részt vettek a Hard Rock Rising nemzetközi tehetségkutató versenyen, amelynek magyarországi döntőjét meg is nyerték.

Három nagylemezük jelent meg, az első (Mama don’t You Recognize Ivan & The Parazol?, 2012) lemezükön található Take my hand című daluk jelentette a zenekar berobbanását, a dal hónapokig szerepelt az MR2 Petőfi Rádió toplistáján.

Második lemezükről (Mode Bizarre, 2014) pedig a Together lett a 2014-es Sziget fesztivál himnusza. A zenekar több alkalommal részt vett az amerikai SXSW fesztiválon, játszott az Egyesült Királyságban, valamint Hollandiában is. Eddigi pályájuk fontos pontja, hogy játszhattak a legendás Deep Purple előtt, valamint az Illés zenekar Beatünnep koncertsorozatának előzenekaraként is felléptek.

Harmadik nagylemezüket The All Right Nows címmel egy dupla telt házas koncerttel mutatták be az A38-as Hajón 2015 decemberében. 2017 nyarán újra Amerikába utaztak, hogy egy négyállomásos miniturnét követően a Los Angeles-i EastWest stúdióban kezdjék el felvenni negyedik lemezüket. Az első három lemez William Anspach Grammy-díjas szakember gondozásában készült el, idén pedig az együttes visszatér Los Angelesbe, hogy folytassa a munkát.  

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés