
Fotó: Facebook/Defender Star Management
Operett melódiák és karácsonyi dalok csendülnek fel a napokban a Budapesti Operettszínház művészeinek előadásában, akik többek között erdélyi, székelyföldi, szilágysági, partiumi városokban lépnek fel.
2024. december 11., 15:002024. december 11., 15:00
Oszvald Marika Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, operetténekes, Peller Károly színész, operetténekes és Szendy Szilvi színésznő, szubrett
A települések között szerepel Székelykeresztúr, Kovászna, Szatmárnémeti, Szentmihály, Vajdahunyad, Zilah, Kolozsvár, Négyfalu, Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda. A pontos helyszínek és időpontok elérhetőek a szervező Defender Star Management Facebook-oldalán.
Ajánlójuk alapján a Csárdáskirálynő és többiek című gálaesten a résztvevők
Oszvald Marika egyébként idén már második alkalommal örvendezteti meg határon túli rajongóit. Mint korábban megírtuk, az érdemes művész tavaszi turnéja keretében Erdélyben ünnepelte 72. születésnapját.

Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.
Részleges napfogyatkozás és a Perseidák nevű hullócsillagraj csúcspontja látható augusztus 12-én, szerdán este, illetve éjjel. Mindkettő különlegességnek számít, de az ritkaság, hogy egy napra essen a két égi jelenség – mondta Popa Armand a Krónikának.
Javában tombol a nyár, Erdély-szerte is nagy a hőség, sokaknak jól esik ilyenkor egy korsó sör. Vagy egy üveggel. De vajon mennyit kell utazni, hogy az itthoni 10–15 lejes vagy akár magasabb áraknál olcsóbban jussunk sörhöz?
Látványos felvételt tett közzé vasárnap a Prahova Megyei Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a szombati bevetésről, amikor két német sziklamászót mentettek meg a Bucsecs-hegységben.
A nyári kánikulában nemcsak arra kell figyelni, hogy kutyánk mindig elegendő vizet igyon, hanem arra is, hol és hogyan tároljuk az eledelét. Szélsőséges esetben ugyanis olyan káros anyagok is kialakulhatnak benne, amelyek akár mérgezést is okozhatnak.
Először csendült fel a székely himnusz a kínai nagy falnál. A Csíkszentsimoni Ifjúsági Koncert Fúvószenekar előadásában elhangzott himnusz nemcsak különleges zenei pillanat volt, hanem a kulturális identitás, a kultúrák közötti párbeszéd jelképévé vált.
A tartós hőség nemcsak a sofőröket viseli meg, hanem az autók egyik legfontosabb biztonsági elemét, a gumiabroncsokat is. A kánikulában az aszfalt hőmérséklete jóval magasabb lehet a levegőénél, ami jelentősen növeli az autógumik terhelését.
Augusztus 20. a magyar államalapítás ünnepe, egy olyan kitüntetett pillanat, amikor mindannyian közelebb érezzük magunkat a gyökereinkhez. A Krónika ez alkalomból különleges játékot indít.
Az Untold előtt ismét fellángolt a vita Kolozsváron: míg a városháza a fesztivál gazdasági hasznát emeli ki, bírálói szerint a helyiek túl nagy árat fizetnek érte, ezért közvitát szerveznek.
A rendkívüli aszály már az energiatermelést is veszélyezteti. Az Eurostat adatai alapján bemutatjuk, mely háztartási gépek fogyasztják a legtöbb áramot, és hogyan takarékoskodhatunk a hőségben.
Hétfő este a 112-es segélyhívó számon értesítették a csendőröket, hogy egy majdnem egyméteres kígyót láttak az Arad megyei Vinga egy portáján.
szóljon hozzá!