Hirdetés

Erdélyi magyar családok fesztiválja zajlik Debrecenben

Képünk illusztráció •  Fotó: Pixabay

Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay

Megkezdődött az Erdélyi magyar családok fesztiválja szombaton délelőtt a debreceni Nagyerdőben.

MTI

2018. június 23., 14:342018. június 23., 14:34

A Békás-tó melletti színpadon Pataki János, a találkozókat szervező Kárpát-medencei családszervezetek Szövetségének elnöke utalt rá, hogy a határon túl élő magyarok bemutatkozó fesztiváljait a családok éve programsorozat keretében rendezik. Márciusban Csongrádon a vajdaságiak, június elején Nyíregyházán a kárpátaljaiak, ezúttal Debrecenben pedig az erdélyi magyar családok találkoztak, illetve találkoznak az anyaországi családokkal. Az elnök reményét fejezte ki, hogy a debreceni fesztiválon is

barátságok szövődnek a határ két oldalán élő magyarok között, és az anyaországbeliek kicsit jobban és másként is megismerik a határon túli magyar kultúrát, és azt, „mennyivel más ott vigyázni a magyarságra, mint az anyaországban”.

Hirdetés

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere szerint a fesztiválnak két üzenete van. Az egyik felhívni a figyelmet, hogy a család az egyik legfontosabb közösség, „jól működő családok nélkül nincs egészséges társadalom”. A másik az összetartozás, a történelem során különböző országokba sodródott magyarok ezer éves kapcsolatának megerősítése.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért megbízott elnöke felidézte, hogy

a magyar kormány 2018-at a családok évének, azon túlmenően a külhoni magyar családok évének nyilvánította.

Ennek folytán az idén jóval nagyobb figyelem összpontosul határon innen és határon túl a családra, amely a nemzeti megmaradás alapja – tette hozzá. Majd idézte Knopp Máriát, aki a családot a legfontosabb boldogság- és egészségvédő faktornak nevezte.

Fűrész Tünde felhívta a figyelmet a Köldökzsinór rogramra, amelynek keretében határon innen és határon túl ugyanolyan támogatást kapnak a kisgyerekes családok: a megszülető gyerekek után egyszeri anyasági támogatást kapnak, valamint a babakötvényt is ugyanúgy igénybe vehetik. Eddig ötezren igényelték ezt a támogatást, és az igénylők fele erdélyi volt – jegyezte meg, majd azzal zárta szavait, hogy „Magyarország számára minden magyar gyermek kincs, és minden magyar gyermek megszületését támogatjuk”.

Soós Zoltán, a marosvásárhelyi természettudományi múzeum igazgatója a külhoni magyarság megmaradása tekintetében is fontosnak nevezte, hogy a magyar kormány támogatja a határon túli magyar családokat. Hozzátette:

mára már Erdély is vonzó lett a magyarországi magyarok számára, sokan ott alapítanak családot vagy vállalnak munkát.

Az erdélyi magyar családok debreceni fesztiváljára több mint négyszázan érkeztek Erdélyből, de több anyaországi település képviselői is ott vannak a Nagyerdőben, ahol estig tartó színes programokon vehetnek részt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés