A kézművesek világnapját Kolozsváron, Brassóban, Bonchidán és Torockón is megünneplik június 10-én – tudtuk meg Molnár Attilától, az Erdélyi Kézmíves Céh vezetőjétől.
2016. június 09., 12:482016. június 09., 12:48
Molnár Attila elmondta, a kézművesség világnapja erdélyi kezdeményezésnek is mondható, és egyelőre három országban tartják – Iránban, Portugáliában és nálunk –, de az a cél, hogy nagyszabású nemzetközi mozgalommá nője ki magát. Mint kifejtette, Iránban már a kétezres évek elején kezdeményezték a világnap megtartását, de akkor nem honosodott meg.
Az Erdélyi Kézmíves Céh nemrég megkereste a kézművesek világtanácsát, hogy mikorra tűzzék ki a világnapot: a szervezet 1965-ös alapításának évfordulóját, június 10-ét javasolta. A világszervezet soros elnöksége Kínában van, az európai részleg vezetése meg az Egyesült Királyságban – a kínaiak javasolták a június 10-ei dátumot, és a britek is jóváhagyták.
Kolozsváron a Bocskai téren, Brassóban a főtéren, Bonchidán a kastélynapok keretében tartják a világnapot, ugyanis partnerrendezvények is csatlakoztak a mozgalomhoz, köztük a Torockón megrendezett Duna-napok is. A négy rendezvény közül a kolozsvárit és a brassóit szervezi az Erdélyi Kézmíves Céh. „A világnap remek alkalom, hogy népszerűsítsük kézművesműhely-katalógusunkat. Mintegy 150–200 mesterember szerepel benne, akik előzetes egyeztetés alapján fogadnak látogatókat, bemutatókat tartanak, el is lehet velük beszélgetni” – részletezte Molnár Attila.
Hozzátette, a világnap arra is alkalmas, hogy aki aktív kikapcsolódást szeretne a hétvégére, az meglátogathatja a környékén található legközelebbi kézművesműhelyt. Az Erdélyi Kézmíves Céh egy petíciót is elindít, amelyben a kézművességet szabályozó törvény módosítását kérik. Mint Molnár Attila részletezte, legutóbb 1964-ben módosították a jogszabályt, amelyet a legfőbb ideje lenne korszerűsíteni, mert nem felel meg a kézművesek elvárásainak.
„Elsősorban azt kérjük, hogy bocsássák közvitára a készülő törvénytervezetet, csak azután fogadják el. A kézművesek elsősorban adókedvezményeket szeretnének, illetve azt, hogy az önkormányzatok ne kérhessenek el irreálisan magas öszszegeket az asztal bérléséért. Az is gondot okoz, hogy jelenleg az önkormányzatok adhatják ki a kézműveseket hitelesítő igazolványokat szakmai szervezetek helyett” – mutatott rá.
Mint magyarázta, van egy kereskedői réteg, amelynek tagjai kézműveseknek adják ki magukat, aztán olcsó kínai bóvlikat vásárolnak fel a nagykereskedőktől, és mininális kézműves tevékenységgel megtévesztik a hatóságokat. Molnár Attila tudomása szerint jelenleg két minisztérium is dolgozik a tervezeten úgy, hogy közben nem konzultáltak a szakmai szervezetekkel.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!