
Fotó: A szerző felvétele
2011. május 10., 09:342011. május 10., 09:34
Vastag Csaba – a verseny nyertese, Vastag Tamás, Király L. Norbi, Shodeinde Dorka és Janicsák Veca, illetve a Nyári lányok (Summer sisters) tegnap este lépett fel Nagyváradon, ma Arad, majd Kolozsvár, május 17-én Székelyudvarhely, 18-án Sepsiszentgyörgy, 23-án Marosvásárhely, 24-én Gyergyószentmiklós, 25-én pedig Zilah következik.
A legnagyobb szabású koncertre a marosvásárhelyi helyszínen kerül sor: ez csaknem olyan lesz, mint a versenyzők Budapest-sportarénabeli koncertje, és a tíz X-faktoros mellett színpadra lép a műsor két mentora, Nagy Feró és Keresztes Ildikó is.
A koncertek mindegyike a fellépők egy-egy dalával kezdődik, majd egyenként húsz percet kapnak arra, hogy műsorukat előadják. Ebben nagyrészt azok a dalok szerepelnek majd, amelyeket a műsorban énekeltek, de van olyan köztük, aki már saját dalával is bemutatkozik – ilyen a műsor győztese, Vastag Csaba.
A fiatalok nagyváradi sajtótájékoztatójukon azt mondták, nagyszerűen érzik magukat együtt, a turnéhangulat már családiasnak mondható, ráadásul azzal foglalkoznak, amit szeretnek, így bármennyire is nagy feladat négy-ötezres közönségek előtt énekelni, a fáradtságot hírből sem ismerik.
Király L. Norbert azt is bevallotta, érződik, hogy az erdélyi közönség mekkora szeretettel fogadja őket.
Janicsák Veca szerint az is számít, hogy Budapesten igen gyakran lépnek színpadra, az erdélyi állomások azonban nemcsak a közönségnek, hanem nekik is egyedi alkalomnak számítanak.
Vastag Tamás azt is elárulta, hogy Vecával már közös dalukon dolgoznak. Mindannyian egyetértettek egyébként abban, hogy nem érdemes, és a közönséggel szemben sem fair külföldre vágyni, ha itthon is ennyire szeretik őket az emberek. – Veca szerint pedig bár angolul kicsit könnyebb dalszöveget írni, ő maga az anyanyelvén gondolkodik, és jobban szereti inkább magyarul átadni a közönségnek, amit érez.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!