
A kolozsvári Tokos Zenekar, Kacsó Hanga Borbála, a Cirkalom Táncegyüttes, Kaszai Lili és Fundák Kristóf lett kategóriájának győztese a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató versenyben szombaton.
2014. április 20., 12:212014. április 20., 12:21
2014. április 20., 13:092014. április 20., 13:09
Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a szolnoki Kacsó Hanga Borbála, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a kolozsvári Tokos Zenekar, a szóló és páros táncosok kategóriájában a budapesti Kaszai Lili és Fundák Kristóf lett győztes.
A táncegyüttesek közül a topolyai Cirkalom Táncegyüttes kapta a legtöbb pontot a zsűritől, amelynek elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, tagjai Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, zenész és Diószegi László, történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke.
A közönségdíjas a csángóföldi, kosteleki Vaszi Levente lett. A díjakat Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója adta át. Mint mondta, a Fölszállott a páva című műsort jövőre a gyermekeknek hirdetik meg.
Idén mind a négy kategória győztesét az OTP Bank 2-2 millió forinttal, a közönségdíjas produkciót pedig az MTVA további 2 millióval jutalmazta.
A vidéki hagyományőrzés különdíját – 1 millió forintot – az Alba Regia Néptáncegyüttes vehette át.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 1 millió forintos különdíjat adott át a határon túli hagyomány fenntartásáért végzett munkájáért a Szinvavölgyi Néptáncműhelynek.
AZ OTP 1-1 millió forintos különdíjait Kurdi Gábornak és Balogh Károlynak Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója adta át.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy határon túli és egy hazai kisebbségi produkciónak ajánlott fel 2-2 millió forintot. Az elismerést Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter adta át Tintér Gabriellának és a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttesnek.
Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy kultúrmissziót folytatnak a népzenészek, népdalénekesek és táncosok, mert azt bizonyítják, hogy lehet a népi kultúrát művelni és élni is vele a 21. században. Ebben benne van mindaz, ami bennünket magyarrá tett – fűzte hozzá.
Sebő Ferenc, a zsűri elnöke kiemelte: kivételes öröm, ha az ifjúság nem más országoktól levetett kacabajkát szed magára, hanem az évszázadok óta jól működő, saját kommunikációs rendszereit, illetve az újra felfedezett anyanyelvét használja a szórakozáshoz.
Az MTVA és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató műsorát az M1, a Duna és a Duna World is élőben közvetítette.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!