
Izgalmas asztrofizikai, égi mechanikai és kozmológiai feladatok várják a csillagászati verseny résztvevőit
Fotó: Csillagászat.hu
Erdélyi középiskolások jelentkezését is várják a Kárpát-medencei középiskolai csillagászati és asztrofizikai versenyre, új nevén az Athletica Galacticára.
2021. szeptember 05., 16:472021. szeptember 05., 16:47
A megmérettetésre október 5-ig azok a magyarországi és határon túli középiskolás diákok jelentkezhetnek, akik
A három őszi fordulót követő döntőt jövő márciusban szervezik Baján, a győztesek bekerülhetnek a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia (IOAA) húszfős felkészítő csapatába, amelyből a keretcsapat képviselheti majd Magyarországot az Ukrajnában megrendezendő világversenyen – közölték a szervezők az MTI szerint.
A megmérettetés elméleti, adatfeldolgozási, megfigyelési, planetáriumi fordulóból, valamint csapatversenyből áll. A döntőbe jutók értékes csillagászati könyveket, csillagtérképeket, planetáriumi belépőket, kedvezményes obszervatóriumlátogatási lehetőséget nyerhetnek.
Fotó: Csillagászat.hu
A verseny a legmagasabb rangú, középiskolásoknak szóló nemzetközi vetélkedő a csillagászat és az asztrofizika területén. Ötlete 2006-ban született meg Thaiföld, Indonézia, Irán, Kína és Lengyelország együttműködéséből.
Az alapítók célja az volt, hogy népszerűsítsék a csillagászatot és az asztrofizikát a fiatalok körében, és hogy elősegítsék a nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakulását már fiatalkorban is. „Az olimpia résztvevői és nyertesei között ott vannak a következő évek feltörekvő csillagásznemzedékének tagjai,
– idézi a közlemény Kiss Lászlót, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatóját.
2019-ben Magyarország rendezte a nemzetközi tornát. A megmérettetésre 46 országból több száz tanuló érkezett, hogy izgalmas asztrofizikai, égi mechanikai és kozmológiai feladatokat oldjon meg, és éjszaka 88 távcső segítségével mutassa be gyakorlati tudását.
A magyarországi versenyen 17 arany-, 52 ezüst- és 58 bronzérmet osztottak ki az olimpikonok között. A tíz magyar versenyző közül négyen bronzérmesek lettek, hatan pedig dicséretben részesültek. Idén Kolumbia lesz a diákolimpia házigazdája, az eseményt online rendezik meg.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!