
Innovációs csapatmunka. A magyarországi versenyen részt vevő kolozsvári diákok és koordinátoraik
Fotó: Erdélyi Innovációs Műhely
A levegőszennyezés káros hatásaira, valamint a tudatos gyógyszerfogyasztásra szeretnék felhívni a figyelmet azok a kolozsvári középiskolások, akik részt vesznek a magyarországi ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyen.
2020. január 11., 19:312020. január 11., 19:31
2020. január 11., 19:462020. január 11., 19:46
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium három diákja is továbbjutott a 2019/2020. évi ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny második fordulójába. A magyarországi megmérettetésen 95 fiatal, köztük 10 határon túli magyar diák folytatja kutatási és innovációs tevékenységét a több mint 2,5 millió forint összegű ösztöndíjakért.
A kincses városi középiskolások az Erdélyi Innovációs Műhely által első alkalommal meghirdetett Fiatalokért Erdélyben Program keretében pályáztak.
– mondta el a Krónika megkeresésére Kovács Róbert-Jenő műhelytag, a kolozsvári Műszaki Egyetem hallgatója.
Kifejtette, Gál Emese 11. osztályos diák a Bronchus Protect című pályázatával kísérletet tesz egy olyan prevenciós eszköz és digitális rendszer megalkotására, amely révén nagyban megkönnyítheti a krónikus betegséggel élők mindennapjait a drasztikusan romló levegőminőség monitorizálásával, folyamatos megfigyelésével. Szeretné, ha kezdeményezésére az emberek nagyobb figyelmet fordítanának a levegőszennyezés káros hatásaira.
Domokos Orsolya és Deé Róbert 10. osztályos tanulók medQR alkalmazásuk révén első körben a tudatos gyógyszerfogyasztás előmozdítására fektetik a hangsúlyt. Fejlesztésükkel szeretnének létrehozni egy felhasználóbarát felületet, amelynek révén a gyógyszeres kezelések hatásfokának optimalizálására, valamint a gyógyszerek, étrend-kiegészítők okozta allergiás keresztreakciók csökkentésére, elkerülésére törekednek. Hosszú távú elképzelésük egy piacképes digitális asszisztens megalkotása.
A projekteket Kovács Róbert-Jenő elektronika és távközlés szakos hallgató, valamint Gyenge Ervin, a BBTE orvosi biológia szakos mesteris hallgatója koordinálta. A Magyar Innovációs Szövetség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az M5 csatorna által meghirdetett tehetségkutató verseny speciális tanulmányi verseny, amelyen tudományos, innovatív projekteket kell megvalósítaniuk a fiataloknak.
Bár mindkét kezdeményezés fejlesztési szakaszban van, mindenképp ígéretes, hogy a fiatalok különdíjban részesültek a tavaly decemberben megrendezett TUDEK országos diákvetélkedő döntőjében és szintén döntőbe jutottak a 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyen, ahol a végső megmérettetést áprilisban tartják – fogalmazott Kovács Róbert-Jenő. Rámutatott, továbbá a Márton Áron Szakkollégium, valamint dr. Mészáros Tamás igazgató meghívására idén nyáron a fiatalok előadóként részt vehetnek a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem által megszervezett Kárpát-medencei nyári egyetemen.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!