
Erdélyi turnéra indult a Magyarország legnépszerűbb gyerekzenekarának számító Alma Együttes – a Ma van a szülinapom és a Helikoffer című dalok együttese hétfőn Erdőszentgyörgyön és Szovátán várta a színpad elé a legkisebbeket. A 17 éve alakult zenekar kedden Csíkszeredában, szerdán Kézdivásárhelyen, április 3-án Kolozsváron koncertezik. Erdélyi turnéjuk Marosvásárhelyen zárul április 4-én két előadással.
2014. március 31., 18:152014. március 31., 18:15
Egy gimnáziumi barátság nyomán 1996 nyarán alakult meg az akkor még négytagú Alma Együttes. Rögtön megalakulásuk után több tehetségkutató versenyt nyertek, majd baráti segítséggel megjelent első lemezük. A hangzóanyagot a Marczibányi téri Művelődési Házban művészeti mentoruk, Bródy János ajánlásával mutatták be.
Eleinte felnőtteknek játszottak, például „Szerelem a bölcsőtől a sírig\" című produkciót Kálloy Molnár Péter színművész közreműködésével. Emellett több zenés színházi és irodalmi produkcióban is részt vállaltak: közös produkciók születtek Maksa Zoltán humoristával illetve neves színművészekkel: Halász Judittal, Hegedűs D. Gézával, Papp Jánossal.
„Egy véletlen megkeresés kapcsán kezdtünk el gyerekeknek zenélni. Az egyedi hangvételnek és a nagy sikernek köszönhetően sorra érkeztek a hasonló felkérések és egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy már szinte kizárólag gyerekkoncertjeink vannak – így nőttük ki magunkat gyerekzenekarrá\" – áll az együttes honlapján. A zenekar évi 300 telt házas koncertet ad, sikerük kulcsa a gyermeklelket megérintő őszinteségben, a nevető- és táncizmokat egyaránt megmozgató képességükben rejlik.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!