
Erdélyi és partiumi turné keretében lép fel Bródy János a hónap első napjaiban – a népszerű elóadót, dalszövegírót október 4-én Aradon, 5-én Érmihályfalván, 6-án Szatmárnémetiben, 7-én Nagyváradon, 8-án Marosvásárhelyen, 9-én Temesváron láthatja-hallhatja a nagyérdemű.
2014. szeptember 30., 19:042014. szeptember 30., 19:04
A Kossuth-díjas énekes-zeneszerző-előadóművész több mint 50 éve kedvence több nemzedéknek, Bródyt a magyar nyelven írt beatzene atyjának is szokták nevezni. Tavalyi és az idei eddigi koncertjei – többek közt fellépett az augusztusban szervezett Kolozsvári Magyar Napokon is – nagy sikert arattak nemcsak azért, hogy személyesen találkozhatott a közönség egy legendával, hanem azért is, mert közismert slágerei mellett elénekelte legújabb lemezének, az Illés szekerénnek néhány dalát is.
Az Illés szekerén című album 2011-ben került forgalomba, és komoly meglepetéseket tartogatott még azoknak is, akik jól ismerték Bródy János eddigi pályafutását. Az alkotók szándékai szerint az Illés-zenekar hagyományainak szellemében került összeállításra az izgalmasan sokszínű zenei anyag.
A 60-as évek világára viszszatekintve a 60-as éveiben járó szerző ezzel az albummal mintegy összefoglalja zenei pályafutását, a 14 dal mindegyike önállóan is megállja a helyét, de gondosan sorba állítva és egymáshoz kapcsolódva a külön-külön is sokatmondó számok különleges összhatásban érzékeltetik egy jelentős művész véleményét az állandóan változó és örökösen visszatérő körforgásban lévő világunkról.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!