
Erdély varázsát igyekszik mesei köntösbe öltöztetve elbeszélni idén a kolozsvári Untold fesztivál, amely tavaly elnyerte az Európa legjobb nagy fesztiválja (Best Major Festival) címet.
2016. május 22., 19:122016. május 22., 19:12
Augusztus 4–7. között több mint 150 hazai és nemzetközi előadó lép majd fel a kincses városban – jelentették a fesztivál szervezői hétvégi sajtótájékoztatójukon. Az idei felhozatalban Dimitri Vegas & Like Mike, Afrojack, Armin van Buuren, Hardwell, Martin Garrix, Tiesto, Faithless, Parov Stelar fellépése is szerepel, eddig több mint 45 000 bérlet kelt el elővételben.
Bogdan Buta, a fesztivál főszervezője elmondta, legalább 300 ezer részvevőt várnak 44 országból, azaz 60 ezerrel több látogatóra számítanak, mint tavaly. Kifejtette, túl akarnak lépni a szokványos fesztivál keretein, így külön mesevilággal szeretnék színesíteni a rendezvényt, és hosszú távon meg akarják teremteni az Untold Univerzumot. Az erdélyi vidék varázsát kapcsolnák össze az éjszaka mitológiájával: a történet főszereplője egy varázsló, de tündérek, mesés és legendás figurák, díszletek is szerepelnek majd a fesztiválon.
Mivel az Untold idén Erdélyt kívánja népszerűsíteni, megegyeztek egy utazási irodával, így kirándulásokat, körutakat szerveznek, az Untold-belépővel pedig számos szolgáltatást kedvezményesen vagy ingyenesen vehetnek igénybe a fesztiválozók. Mivel óriási az igény szállásokra, ezért elindítják a Fogadj örökbe egy untoldost! programot, amelynek a lényege, hogy a kolozsváriak, akiknek épp van üres szobájuk, befogadhatnak egy-egy fesztiválozót. Azt remélik, mintegy 8000 kolozsvári áll kötélnek, így 10 ezerre nőne a szálláshelyek száma.
A szervezők annak ellenére optimisták, hogy tavaly ugrásszerűen megnőttek az ingatlanbérlési díjak a fesztivál időtartamára. A jótékonysági tevékenységeket sem hanyagolja el az Untold, idén is megszervezik a „Fizess vérrel” kampányt, amit többé-kevésbé viccesen, de összekötnek a Drakula-mítosszal. A cél valóban nemes: hátrányos helyzetű gyerekeken segítenek az ezzel foglalkozó alapítványok közvetítésével. Az érettségire készülő diákokat is igyekeznek ösztönözni a szervezők: aki sikeresen érettségizik, kedvezményben részesül, az igazán kiváló teljesítményt, azaz a szintízes érettségit ingyenbelépővel jutalmazzák. A fesztiválnak már saját rádiója is van, amely nemcsak a fellépők zenéjét, hanem saját gyártású híradót is sugároz.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!