
2011. november 29., 08:362011. november 29., 08:36
Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című hangversenyét mutatja be a Kaláka együttes Erdély-és Partium-szerte. A karácsonyi koncertet, amelynek kerete betlehemes játék, a nagyváradi és zilahi nyitány után, ma Kolozsváron, holnap Marosvásárhelyen, dec 1-jén Brassóban, 2-án Sepsiszentgyörgyön, 3-án Székelykeresztúron, 4-én Kézdivásárhelyen, 5-én Székelyudvarhelyen, 6-án Csíkszeredában és 7-én Szatmárnémetiben láthatja-hallhatja a közönség.
„1987-ben jelent meg ez a Kaláka-lemez. Azóta járunk mi is adventkor házról házra, templomról templomra, iskoláról iskolára, színházról színházra ezekkel a dalokkal. Minden évben néhány napot határainkon túli magyarlakta vidéken töltünk, így az eddigi kb. 400 karácsonyi előadás harmada Erdélyben, a Partiumban, Kárpátalján, Vajdaságban, a Felvidéken, Burgenlandban, Szlovéniában, a horvátországi Baranyában és Csángóföldön volt. Koncertezünk adventkor Bécsben, Bukarestben, Szarajevóban és Zágrábban is ezzel az összeállítással” – olvasható az együttes honlapján.
A Kaláka 1969-ben alakult Budapesten. Verseket énekelnek, és népzenét játszanak saját feldolgozásban, muzsikájuk sokszínű, és a versekből következően sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja. A zenekar tagjai és hangszereik: Becze Gábor: nagybőgő, gitár, Gryllus Dániel: furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, Gryllus Vilmos: cselló, gitár, charango, koboz, doromb, Radványi Balázs: mandolin, 12 húros gitár, ukulele, cuatro, brácsa, kalimba. A dalokat régi és mai, magyar és más nemzetiségű költők verseire szerezték.
Az együttes 25 lemezt jelentett meg, dalainak száma körülbelül 1000. Kányádi Sándor írta a Kaláka 25 éves jubileumára: „A Kaláka együttes elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Nem ráerőszakolják a maguk szerzeményeit, hanem kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, „szívnémaságra” született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti „eredeti dallamot.”
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.