
Mutasd meg lakóhelyed értékeit a nagyvilágnak! – áll az Élő Erdély Egyesület diákok számára kiírt honismereti pályázata felhívásában.
2014. május 28., 17:142014. május 28., 17:14
Az Erdély diákszemmel pályázat célja az erdélyi települések kulturális, történelmi, természeti, gazdasági értékeinek, sajátosságainak bemutatása.
A pályázat tárgya bármely erdélyi település Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Fehér, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Krassó-Szörény, Maros, Máramaros, Szatmár, Szeben, Szilágy, Temes megyéből, melyhez a pályázó leginkább kötődik (a pályázó születési helye vagy lakóhelye).
Az 1–8. osztályos diákok rajzzal, a 9–12. osztályos diákok esszével, az egyetemisták, főiskolások, mesterképzősök pedig tanulmánnyal pályázhatnak. „Mutasd be azt az erdélyi települést, ahol születtél, vagy ahol élsz! Mutasd meg, amit te szeretsz benne, ami érdekes, egyedi, amire a település lakói büszkék, amiért jó ott élni! Igyekezz úgy bemutatni a településed, hogy másnak is kedve támadjon meglátogatni!” – biztatják a szervezők a pályázatra jelentkezőket.
A pályázaton való részvétel ingyenes. A pályázók csak saját munkával, és az életkoruknak megfelelő kategóriában pályázhatnak, minden jelentkező csak egy munkát nyújthat be. A pályázaton való részvételhez regisztráció szükséges (online, levélben vagy telefonon).
A jelentkezési határidő június 15., a beküldési határidő augusztus 31. A pályázat részletes tájékoztatója a www.eloerdely.ro/diakszemmel honlapon található, illetve a 0740-633423 (0740-OFFICE) telefonszámon is igényelhető információ.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!