
Fotó: Pál Gábor
Ismét a gyergyószárhegyi-güdüci motorospálya és a környék úttalan útjai adnak helyet egy hivatalos enduro-terepmotor bajnoki futamnak. Pontosabban nemcsak egynek, hanem egyszerre kettőnek is, hiszen a szombaton és vasárnap sorra kerülő motoros esemény egyben romániai és magyarországi bajnoki futamnak is számít.
2014. május 08., 18:012014. május 08., 18:01
Ilyen szempontból elmondható: történelmi lesz a verseny, hiszen Magyarország bajnoki címéért először küzdhetnek a versenyzők Székelyföldön – közölte Gábor László szárhegyi polgármester, a verseny főszervezője.
A futamon a hazai motorozás színejava, köztük például a többszörös bajnok Gyenes Emánuel és Kovács Ervin Zsolt áll rajthoz, ugyanakkor Magyarországról is számos résztvevőt várnak. A benevezések még nem zárultak le, addig pedig kérdéses, hogy pontosan kik jönnek a magyar pontokért küzdeni – tudtuk meg Gábor Lászlótól.
A megmérettetés szombaton 10, vasárnap 9 órától kezdődik, és körülbelül délután 5 óráig tart mindkét napon. A futam leglátványosabb része a güdüci motorpályán zajlik, itt az extrémteszt és krosszteszt lesz természetes és mesterséges akadályokkal nehezített terepen. Unalmas pillanatokról szó sem lehet, egész nap adódik itt adrenalinban, motorbőgésben gazdag látnivaló.
A pálya teljes hossza 50 kilométeres lesz, ezen belül az Égés patakába ajánlják a szervezők a kilátogatást, ahol a terep igencsak próbára teszi versenyzőt és motort, emlékezetes látványt nyújtva a nézőknek. A helyszínre jutást irányítótáblák segítik.
Gábor László ugyanakkor figyelmeztet, hogy a verseny útvonalát képező ösvényeken, kitermelőutakon nagy odafigyeléssel közlekedjenek az arrajárók, tartsák be a figyelmeztetéseket, a szervezők utasításait. hiszen a biztonság, a versenyzők és nézők épségének megőrzése a legfontosabb.
A versenykategóriák a szokásosak, az A kategóriában a profik indulnak három különböző géposztályban, a B és C kategória az amatőröket, illetve a kevesebb tapasztalattal rendelkezőket jelenti, de a veteránok és az ifjúságiak is külön díjazásban részesülnek, ahogyan a hölgyek is.
Külön színfolt lesz a négykerekűek, a quadok versengése. A technikai sportok kedvelői számára kihagyhatatlan eseménynek ígérkezik.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!