Hirdetés

„Én a színpadon születtem” - interjú Tolvai Renátával

Bár egész életében erre vágyott, még mindig nem tudja elhinni, hogy valóban megnyerte a TV2 Megasztár tehetségkutatóját Tolvai Renáta. A 19 éves nagyváradi lány világsztár akar lenni.

Nagy Orsolya

2010. december 24., 08:322010. december 24., 08:32

– Hogy érzed magad most?
– Nagyon jól. Annyira fáradt vagyok, hogy meghalok, de akkor is boldog vagyok. Az a baj, hogy még nem is fogom fel, mi történik velem. Mindenhol meg kell jelennem, mindenkinek el kell mesélnem az élményeket, folyamatos pörgés van körülöttem, még nagyobb, mint ami a műsor ideje alatt volt. Karácsonykor nem tudok hazautazni Váradra, de a két ünnep közt hazajövök, mert végül megkímélnek engem egy fellépéstől. Két napra haza tudok látogatni, de aztán vissza kell jönnöm Budapestre. Rengeteg televízió-műsorban kell fellépnem. Nincs időm pihenni.

– Hányadik vagyok, akinek mindezt elmondod?
– Ma körülbelül a huszonharmadik.

– Bírod?
– Most valahogy sikerül. Nagyon erős lettem, magam sem tudom, hogy történhetett ez. Erőt ad a gondolat, hogy pontosan ezért jöttem ide: meg akartam nyerni ezt a versenyt. Tehát számítottam arra, ami most történik velem, de igazából felkészülni nem lehet erre a hatalmas gyűrődésre. Volt néhány holtpont, de végigcsináltam.

– Megesett, hogy kételkedni kezdtél a saját tehetségedben?
– Nagyon sokszor. De ezt a fáradtság, a feszültség és a hihetetlen pörgés számlájára lehet írni. Sokszor nem is volt idő felkészülni a műsorokra, jól begyakorolni a dalokat. Mindig úgy álltunk színpadra péntekenként, hogy alig tudtuk a szöveget, nemhogy a dallamot. Hihetetlenül kevés volt az idő, de mégis sikerült. Szerencsém volt, hogy bejött nekem ez a Megasztár. Ehhez nagyon nagy szerencse is kell, másképp nem működik.

– A következő időszakban mennyire leszel elfoglalt?
– Biztosan teljesen betáblázták már az időmet, de még nem ismerem pontosan a programot. Négyéves szerződésem van a tévével.  Fellépések, koncertek, tévészereplések. Nem lesz könnyű, de én ezt vártam egész életemben.

– Nincs honvágyad?
– Dehogynincs, majdnem belehalok, hidd el. Szeptember óta itt vagyok, alig várom, hogy végre hazamehessek. Nagyon rossz érzés, hogy csak két napot tölthetek otthon. Nagyon jó itt minden, jól érzem magam, de otthon a legjobb.

– Ki volt az első, aki gratulált, mikor megnyerted a versenyt?
– A legelső a megasztáros énektanárom volt, aki a színpadra futott, mikor kihirdették az eredményt, és meghallotta a nevem. Az otthoni énektanárnőm, Mónika néni is elmondhatatlanul boldog volt.

– A telefonod hányszor csörgött utána?
– Nem is tudtam, hol van a telefonom. Azt sem tudtam, én magam hol vagyok. Igazából most sem tisztább a kép, nem is tudom, mi van velem.

– Hol laksz most?
– Jelenleg egy szállodában lakom, de mivel megnyertem a Megasztár-lakást egy évre, később odaköltözöm.

– Mit fogsz tenni, ha lejár az egy év? Hová költözöl?
– Nem tudom. Ezt egyelőre lehetetlen megmondani. Most egy ideig biztosan itt kell maradnom a szerződés miatt, de rendszeresen haza fogok utazni. Miért is jelentkeztem volna, ha nem akarnék itt lenni? Folyamatosan fellépünk majd, rengeteg dolgom lesz, nem mehetek sehová.

– Bár még te is igen fiatal vagy, nagy dolgot értél el. Mit üzensz a hozzád hasonló fiataloknak, akik énekesi karrierről álmodnak?
– Azt üzenem a lányoknak és fiúknak, akik tényleg ezt szeretnék, hogy elsősorban higgyenek magukban. Nagyon sokat kell álmodozni, és ha abból az álomból egy pici is megvalósul, akkor már nagyon boldogok lesznek. A színpadon az a legfontosabb, hogy ne engedd, hogy az emberek elhigygyék, hogy te gyenge vagy, fáradt vagy, vagy pont akkor nincs kedved ezt csinálni. Ha meg is halsz utána, abban a pillanatban mutasd meg, hogy te a színpadra születtél.

– Te a színpadra születtél?
– Én a színpadon születtem.

– Megváltoztál a műsor miatt?
– Nagyon is, de szerintem pozitív irányba. Sokkal erősebb vagyok, mint voltam, nagyon bírom a gyűrődést. Azelőtt érzékeny voltam, nehezen bírtam, hamar elfáradtam. Mostanra egy igazi versenyló lettem.

– Maradt még álmod?
– Persze. Én világsztár szeretnék lenni. Ezért nagyon sokat fogok dolgozni, hogy olyan szintre kerüljek. Még nem tudom, hogy pontosan hogyan fogok elindulni ezen az úton, de még ennél is sokkal nagyobb sikereket szeretnék elérni. Először is szeretnék elmenni zenét tanulni az Egyesült Államokba. Meg fogom szerezni a magyar állampolgárságot is, hogy kettős állampolgár legyek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés