
Emléktáblát avatnak Erőss Zsolt hegymászó tiszteletére a Hargita megyei Orotván, ahol a hétvégi falunapok keretében több vendégcsalogató, elszármazottakat hazahívó rendezvényt szerveznek.
2015. június 26., 12:182015. június 26., 12:18
Vasárnap a Szent Péter és Pál búcsús misét követően leplezik le a legeredményesebb magyar hegymászó, a gyergyói származású Erőss Zsolt emléktábláját egykori iskolájának falán.
Orotván járt óvodába és elemi iskolába a 2013-ban a himalájai Kancsendzönga megmászása közben eltűnt Hópárduc, akinek édesanyja, Erőssné Kovács Edit is jelen lesz a rendezvényen.
Erőss Zsolt első magyar állampolgárként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát; tíz 8000 m fölötti csúcsot hódított meg (ebből kettőt műlábbal), amivel a nemzetközi élmezőnybe is bekerült.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyói Osztálya az emléktábla-avatót követően gyalogtúrára indul a Cengellér-tetőre. Orotván a rendezvények az iskola udvarán folytatódnak, fellép a Cikói Székely–Német Hagyományőrző Egyesület kórusa, a Sóza és Pergettyű néptánccsoport és a Ditrói Hagyományőrző csoport. Délután 5 óra után nem sokkal kezd muzsikálni Gál Imre és zenekara, majd Az orotvai komák című paródiát láthatja a nagyérdemű.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!