Emberi sorsok újságírószemmel – kolozsvári diákok a Nők Lapja szerkesztőségében

A több mint húsz éve töretlen sikerrel megjelenő Ne félj, mesélj! (korábban Mi fáj? Gyere mesélj!) című rovat elindítója és szerkesztője, V. Kulcsár Ildikó – a lapban megjelent anyagokból az évek során két könyv is napvilágot látott – a Sanoma kiadó épületének első emeletén tágas, vidám pasztellszínekre festett, világos szerkesztőségében fogadta a hallgatókat.

A több mint kétórás szerkesztőségi látogatás idején a diákok betekintést nyertek a hetilap elkészítésének munkafázisaiba: a témák kiválasztásától, az értekezletek menetén át egészen a neuralgikus pontnak számító címlaptervezésig.

A 220–250 ezres példányszámban megjelenő magazin szerkesztői nagy adatbázisba töltik fel témajavaslataikat, műfaji megjelenítéssel. Ezekből a főszerkesztő, illetve a heti szerkesztő választja ki, hogy mely témák kerülnek feldolgozásra az adott héten.

V. Kulcsár Ildikó külön kitért a címlap fontosságára – hiszen a vásárló a látvány révén szembesül először a lappal –, amelyből két típust különböztetnek meg. Az egyiken ismert embereket, míg a másikon átlagembereket mutatnak be, akikkel könnyen tudnak azonosulni az olvasók. Minden magazinnak, illetve kiadónak megvan a maga elképzelése ebben a témában, V. Kulcsár Ildikó szerint azonban Magyarország elég kicsi ahhoz, hogy sok ismert ember legyen, így ő a két típus váltakozását tartja járható útnak.

A Bálint György Újságíró Akadémián is oktató újságíró nemcsak a szigorúan vett szakmai kérdésekre adott választ, hiszen a beszélgetés során rengeteg téma került terítékre. Nyíltan és őszintén beszélt pályafutása fontos döntéseiről, illetve arról, hogyan lehet összeegyeztetni a családot és a karriert.

Az olvasói rovattal kapcsolatban elmondta, az emberek néha félelmetes titkokat árulnak el magukról a levelekben. Munkája legjobb részének tartja, hogy velük találkozhat, és hihetetlen történeteket ismerhet meg – ezekkel az emberekkel akár az anyagok megszületése után is tartja a kapcsolatot.

Egyik legkedvesebb sikertörténetét is elmesélte, amikor kilenc árván maradt gyermekről írt, akiket a jogszabályok miatt nem vehetett gyámság alá a két legidősebb testvér és állami gondozásba kerültek volna, ha nem tudják kibővíteni a házukat. Az írás megjelenése után azonban egy építkezési vállalkozó kereste meg és egyetlen kérdése az volt, hogy mennyi pénzre van szüksége a gyerekeknek.

V. Kulcsár Ildikó az újságírói pályáról végig nagyon lelkesen beszélt, mert ahogy ő mondta: „az emberi sorsokba nem lehet belefásulni.”