
A Sargy iskola több mint 200 hátrányos helyzetű gyermeknek biztosít minőségi oktatást
Fotó: blythswood.ro
A jelenlegi válság miatt ismét szükséges a segítség a kenyai Rusinga szigetén található oktatási központ működéséhez – hívta fel a figyelmet a Blythswood Románia jótékonysági szervezet, amely rendszeres támogatókat keres a gyerekek iskoláztatási költségeinek fedezésére.
2020. október 24., 20:422020. október 24., 20:42
Rendszeres támogatókat keres a Blythswood Románia a kenyai Rusinga szigetén található Sargy Oktatási Központ működéséhez.
A Kolozs megyei székhelyű jótékonysági szervezet honlapján olvasható beszámoló alapján a járvány miatti lezárások következtében az éhezés mindennapi realitássá vált Rusingán. Májusban sikerült több mint 4 tonna gabonát kiosztaniuk a rászorulóknak. További támogatásként közel 40 ezer eurót küldtek Kenyába az elmúlt három évben, ebből az összegből több mint 10 ezer euró az iskola működéséhez járult hozzá.
„A bátorító eredmények mellett sajnos nagyon komoly megpróbáltatásokkal is szembe kell néznünk: 2020 márciusában egy vihar nagymértékben megrongálta az ideiglenes bádogtantermek jelentős részét, ezzel ellehetetlenítve az iskola további működését. Több osztály a szabad ég alatt tanult, amíg a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették az oktatást Kenyában jövő év januárjáig” – írta Csiszér Balázs, a szervezet igazgatója és Halmen Balázs, a Van egy téglám Kenyában elnevezésű projekt egyik vezetője.
Rámutattak, az idei év során a Viktória-tó szintje soha nem látott mértékben megnőtt, és immár veszélyezteti a felépült ideiglenes oktatási központot. A további rongálások megakadályozására a Blythswood Care skóciai segélyszervezet támogatásával sikerült megépíteni egy hullámtörő gátat.
Egyébként soha nem volt ennyire időszerű megépíteni a még hiányzó hat új osztálytermet, hogy a gyerekek emberi körülmények között tanulhassanak, amikor újraindulhat az oktatás januárban.
– hívták fel a figyelmet a kezdeményezők. Mint írták, egy gyerek iskoláztatásának költsége körülbelül havi 15 euró, ehhez keresnek támogatókat. Ezt egyszerűsített formában szeretnék lebonyolítani, a rendszeres támogató évente két beszámolót kap az iskoláról.
Aki szeretne hozzájárulni a Van egy téglám Kenyában és a Blythswood kenyai munkájához, ezen az e-mail-címen és telefonszámon érheti el az illetékeseket: balazs.csiszer@blythswood.org, +40721237945; balazshalmen@gmail.com, +40722183435.
Ugyanakkor a beszámolóból az is kiderül, hogy a Blythswood 2010 óta áll partnerségben a Sargy központtal: anyagi segítséget nyújtottak egy új iskolaépület és önkéntesközpont felépítésében, valamint az iskola havi működési kiadásait is támogatják. A partnerség keretében víziós körutakat szerveznek támogatók és önkéntesek számára, a jövőbeli szolgálati lehetőségek feltérképezésére; haszonállatokat vásárolnak a helyi özvegyek önsegítő csoportjának; szúnyoghálókat adományoznak hátrányos helyzetű családoknak a rovarok által terjesztett veszélyes betegségek megelőzésére; továbbá anyagilag támogatják a helyi fiatalok gimnáziumi és középiskolai tanulmányait.
A Van egy téglám Kenyában projekt előzménye, hogy Halmen Balázs kolozsvári diákként három hónapot önkénteskedett a Sargynál, első európaiként. Hazatérésekor megkereste a Blythswoodot, és közösen szerveztek egy utat, melynek célja az iskola építése volt. A támogatásgyűjtő kampányt úgy hirdették meg, hogy az adakozó vásárolhatott egy vagy több téglát az épülő iskolából és így szimbolikusan elmondhatta, „van egy téglája Kenyában”.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!