
2010. december 21., 09:072010. december 21., 09:07
Neves divattervezők, köztük Vivienne Westwood vagy Echo Morgan szállták meg idén a londoni Kensington-palotát. Az Elvarázsolt kastély nevű kiállítás tárgyias apropóból nyújt meseszerű látványt és élményt. A brit főváros nagyban készül a 2012-es olimpiára, és ennek keretében nemcsak sportarénák és pályák újulnak meg, de néhány fontos látnivaló is.
A királyi család tulajdonában lévő palota renoválása tavasszal indult, de az épület teljes lezárása a turisták elől jelentős összegeket vont volna el a 12 millió fontos beruházástól. Így született a kompromisszumos megoldás, ám ötletessége és látványossága miatt a tatarozás alatt nem álló termek megnyitása egyáltalán nem hat olcsó turistacsalogatónak.
A kastélyra ugyanis a Wildworks színházi társulat „bocsátott átkot”, a mágiában pedig neves designerek és belsőépítészek is részt vettek. Mivel a munkások az impozáns főbejáraton is dolgoznak, a túra az egyik cselédbejárótól indul. Játékos grafikák mutatják az utat az emeleti szobákhoz – az épület fennköltségét csak a bársonykárpitok, vagy a finoman megmunkált részletek jelzik, de a hangulat már inkább meseszerű, mint mereven arisztokratikus.
Főleg, hogy az alaptémát az itt élt hercegnők és királynők élete szolgáltatta – Máriától Viktórián át egészen Dianáig. Az installációk, a vetítések, a látogatók között sétáló, mesélő, szavaló kosztümös színészek azokat a korokat idézik, amikor a Kensington-palotát egyszerre jellemezte a szenvedély, gyűlölet, intrika, titok, pompa és hatalom.
Letűnt idők szolgálóinak pusmogásai vezetik a látogatót a 17. század végén uralkodó II. Mária királynő hálószobájába. A királynőnek nem született gyermeke, míg húga, a későbbi Anna királynő 14 alkalommal esett teherbe, de egyetlen gyermeke sem maradt életben. A komoran megvilágított szobában Aminaka Wilmont divattervező „könnyruhája” lebeg Mária egykori ágya fölött. A kreációs csapat további tizenkét termet, szobát, helyiséget alakított át, a belső installációk, a fények és a ruhakreációk művészien próbálják értelmezni, amit a Kensington falai láthattak azóta, hogy a királyi család 1689-ben megvásárolta az 1605-ben felhúzott épületet. Így aztán hol tízezer ólomkatona készül csatára, hol kalapok sokasága jelzi, milyen nagy koponyák fordultak meg a kastélyban – vagy éppen a királyi ruhatár gyűjteményéből kölcsönzött történelmi darabok, köztük Viktória királynő gyermekeinek aprócska cipői hozzák közel az uralkodócsalád emberi oldalát.
A Nagy-Britannia 19. századi életét meghatározó Viktória hálószobájában William Tempest origamikompozíciója próbálja megfogni, mekkora változás állt be a királylány életében azon az éjjelen, amikor arra ébresztették, hogy nagybátyja, IV. Vilmos meghalt Windsorban, így mostantól ő az uralkodó. A teremben az ezt megelőző időszakra is van utalás: egy másik neves divattervező, Paul Costelloe megtört tekintetű óriásbábúi képzeletbeli barátként kívánnak szolgálni a magányos Viktória számára. Vivienne Westwood szenvedélyes „lázadó hercegnő ruhája” mellett a királyi lépcsőfeljárón sétálunk el, Echo Morgan törékeny „világruhájára” II. Mária képzőművészeti gyűjteménye között bukkanhatunk, míg a királynői öltözőben a már említett, nehéz sorsú Anna és egy bizalmasa suttogó vitáját hallgathatjuk végig.
Marlborough grófnője egy óvatlan megjegyzésével túl közel merészkedett az uralkodó magánszférájához, és ezzel kapcsolatuk egyszer és mindenkorra véget ért. Bizonyítékaként annak, hogy a palota urai és alattvalóik közötti határ mindig is átjárhatatlan volt – talán a kastély utolsó lakóját, Dianát kivéve. A „nép hercegnőjének” egyik ruhája kékes megvilágítású, levelek nélküli fákkal teli szobában lóg; jelezve, hogy a kensingtoni lányok és asszonyok többségének tragikus sorsát ő sem kerülhette el.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.