Hirdetés

Elton John „apa” szeretne lenni

Szülői szerepre vágyik Sir Elton John, aki komolyan foglalkozik egy ukrán kisgyermek örökbefogadásának gondolatával.

Hírösszefoglaló

2009. szeptember 13., 14:202009. szeptember 13., 14:20

A pop-rock egy legnagyobb világsztárja és partnere, David Furnish brit-kanadai filmproducer együtt tettek látogatást egy ukrajnai gyermekotthonban, ahol egy 14 hónapos kisfiú, Lev azonnal belopta magát a veterán zenész szívébe. Lev egy olyan intézményben él, ahol HIV-fertőzött gyermekeket gondoznak, illetve olyanokat, akiknek szülei AIDS-ben szenvednek.

A 62 éves Sir Elton a News of the World - a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap - idézete szerint elmondta: partnerével mindig is fontolgatták egy kisgyermek örökbefogadását. Az énekes szerint az ötletet elsősorban David pártolta, ő maga azonban úgy gondolta: mivel ideje folyamatos turnézással, utazással telik, „nem lenne igazságos”, ha ilyen életvitel mellett magukhoz vennének egy gyereket.

Az ukrajnai látogatás azonban megváltoztatta álláspontját. Sir Elton közölte: nagyon szeretné a kisfiút örökbe fogadni. „Még nem tudom, hogy fogjuk ezt csinálni, de Lev elrabolta a szívemet, és elrabolta David szívét is ... ma meggondoltam magam” - mondta.

A brit lap szerint azonban nem biztos, hogy teljesülhet Elton John vágya, mivel az ukrán előírások alapján legfeljebb 45 év korkülönbség lehet az örökbefogadó szülők és a gyermek között.

Sir Elton, aki AIDS-betegeket pártoló jótékonysági szervezetének helyi aktivistáit látogatta meg Ukrajnában, mindenesetre adományozott egy zongorát annak az intézetnek, ahol Lev nevelkedik. „A kisfiút édesanyja elhagyta, és soha nem látogatja, pedig a közelben él” - mondta a kelet-ukrajnai gyermekotthon egyik munkatársa a brit lapnak.

Az énekes megvallotta: az örökbefogadással kapcsolatos eddigi álláspontjának megváltozásában komoly szerepe volt együttese billentyűsének minapi halála is. Guy Babylon 52 évesen halt meg szívroham következtében, és „két gyönyörű gyermeket” hagyott hátra.

Elton John 2005 decemberében kelt egybe jelenleg 46 éves partnerével, élve azzal a nem sokkal korábban megteremtett brit törvényi lehetőséggel, amelynek alapján a homoszexuális párok úgynevezett „polgári partneri viszonyra” léphetnek egymással. Ehhez hivatalos ceremónia keretében megkötött egyezségre van szükség, amely egyes elemeiben a házassági szerződéshez hasonló. Az e szerződést megkötő azonos nemű párokat a törvény egymás hozzátartozóinak ismeri el.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés