
Gálaesttel és kosaras bállal búcsúztatják az udvarhelyszéki táncházkaravánt a székelyudvarhelyi Stúdió moziban pénteken: az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET), a Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület, valamint a Kaszaj Egyesület szervezte rendezvénysorozat zárómozzanatához érkezett.
2014. február 05., 20:062014. február 05., 20:06
A tavaly év végén útjára indított karaván szekere kilenc helyszínre látogatott el, ahol az egybegyűlteknek néptáncelőadást és -oktatást, illetve felnőtt- és gyerektáncházat tartottak – a szervezők becslése szerint eseményeiken ezerötszázan fordultak meg.
Az UIET elnöke, Antal Loránd néptáncszeretetének köszönhetően ernyőszervezetként karolta fel a kezdeményezést, és teremtette meg az anyagi és logisztikai hátteret. Idei újdonságként említhető, hogy gyerektáncházzal bővítették a karaván kínálatát, és egy helyett immáron három zenekar kísérte a csoportokat: a Kedves zenekar Csíkszeredából, a Szapora zenekar Szentegyházáról és a Kaszaj együttes Székelyudvarhelyről.
András Loránd elmondta, Máréfalván műhelymunka keretében alakult ki a záróprodukció – az alkotótáborban közel százhúszan vettek részt. Négy tájegység zene- és táncanyagát felhasználva a lövétei Kákvirág, a szentegyházi Hüpürcsös, a máréfalvi Rozetta, a zetelaki Maroknyi, az udvarhelyi Gereben és Boróka néptánccsoport három vendégformációval közösen (a csíkszeredai Köpice, a galócási Floricica, a székelyszenterzsébeti Romani Jag) Fordulat címmel állított össze egy produkciót.
A Fordulattal egy egyszeri legény történetét mesélik, táncolják és énekelik el a születéstől keresztelőn, lakodalmon át a halálig. „Célunk a gálával az is volt, hogy összehozzuk az udvarhelyszéki néptánccsoportokat, hisz míg külön-külön számos alkalommal fellépnek az év során, közös eseményeik nincsenek, az együtt elkészített, majd bemutatásra is kerülő produkció pedig jó alkalom erre\" – részletezte András Loránd, aki rámutatott, a gálát követő kosaras bál alkalmat ad a néptánckedvelő nagyközönségnek a kikapcsolódásra, a népzenés mulatozásra. A bálra a belépés ingyenes.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!