
Hasznos programban vehetnek részt a marosvásárhelyi diákok: négy tanintézet húsz tanulója az elsősegélynyújtás alapjait sajátítja el.
2014. szeptember 17., 18:042014. szeptember 17., 18:04
2014. szeptember 17., 18:102014. szeptember 17., 18:10
A Hősök Szupererő Nélkül elnevezésű kezdeményezés a Nemzetközi Szamaritánus Szövetség védnökségével zajlik, helyi kivitelezője a marosvásárhelyi Szamaritánus mentőszolgálat, valamint a Maros megyei tanfelügyelőség. A projekt kezdeményezője Knut Flekcenstein németországi európai parlamenti képviselő, a szövetség elnöke, célja pedig felhívni a figyelmet az elsősegélynyújtás életmentő voltára. A projektben 11 ország 16 szamaritánus egyesülete vesz részt.
Marosvásárhelyen négy tanintézet kapcsolódott be a nemzetközi kezdeményezésbe, iskolánként öt önkéntesen jelentkező diákkal. Varga Zsigmond, a marosvásárhelyi Szamaritánus mentőszolgálat vezetője elmondta, nem sürgősségi orvoslásra képezik ki a diákokat, céljuk, hogy elsősegélynyújtási alapismereteket sajátítsanak el. A projekt gyakorlati hozadéka, hogy a diákok az elsősegélynyújtással szembesülnek, így óvakodni fognak azoktól a helyzetektől, melyekben ők lehetnek ennek alanyai.
A diákokat a mentőszolgálat sürgősségi orvosai képezik ki, ezt követően négynapos rendezvénysorozatot szerveznek. A résztvevő húsz diák bemutathatja, mit tanult az elmúlt napokban: többek között biciklis baleset szimulálására kerül sor, amelynek során a fiatalok könnyebb sérüléseket látnak el, ezenkívül az újraélesztés technikáját, illetve a fulladás esetén alkalmazandó elsősegélynyújtási teendőket is bemutatják.
Az első három nap rendezvényei az Unirea gimnázium udvarán zajlanak. A zárórendezvény flashmobját szeptember 24-én tartják, amikor a négy iskola ezer diákja a főtéren élőláncot alkot, majd a mentőszolgálat alkalmazottainak elsősegélynyújtási bemutatójára is sor kerül, a zárómozzanat pedig ezer léggömb felengedése lesz.
A tanfelügyelőséget képviselő Diana Niţulescu úgy fogalmazott, a mentőszolgálat megkeresésére azonnal igent mondtak, hiszen fontosnak tartják, hogy a diákok ne csak elméleti, hanem gyakorlati tudást is szerezzenek.
Az iskolák vezetői is kedvezően fogadták a meghívást. „Mindig nyitottak vagyunk az újra, diákjainak egyből jelentkeztek a projektbe. Nagyszerű dolognak tartom, hogy már ilyen fiatal korban lehetőség nyílik az aktív társadalmi részvételre” – mondta Körtesi Sándor, a 7-es Számú Általános Iskola újonnan kinevezett igazgatója.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!