
Fotó: Kalifa/ Facebook
Varga Csaba áprilisban a Mount Everest meghódítására indul, célja, hogy első magyarként mássza meg oxigénpalack nélkül a világ legmagasabb, 8850 méter magas csúcsát – közölte Bíró Dániel, a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere az MTI-vel.
2020. február 03., 13:142020. február 03., 13:14
2020. február 03., 13:162020. február 03., 13:16
A tervek szerint Varga Csaba nagyváradi hegymászó április elején indul a Himalájába, a csúcstámadás legkorábban május közepén történhet meg – olvasható a közleményben.
Amíg pótlólagos oxigén segítségével már több mint 10 ezer ember hódította meg a világ legmagasabb csúcsát, addig palack nélkül mindössze pár száz hegymászónak sikerült ez – tartalmazza a tájékoztató.
Az Everest-expedíciót komoly edzésmunka előzi meg, Varga Csaba a tavalyi expedíciók óta folyamatosan készül. „Az alapos felkészülés elengedhetetlen része a magashegyi mászásoknak. A futás az edzésprogramom alapja, elsősorban a terepfutás, nagyon hosszú távokon, minden nap, órákon keresztül. Emellett a crossfitnek a különböző típusait építem be a napi rutinba és egy új, fontos elem az idei edzésben a légzéstechnika fejlesztése, ami rengeteget segíthet az akklimatizáció során és a csúcstámadás idején. Ágh Csaba erőnléti edzővel tavaly óta dolgozunk együtt, úgy érzem nagyon hasznos a közös munka.
– idézi a közlemény a Kalifa Alpin Csapat hegymászóját.
Az összegzés felidézi, hogy Varga Csaba 2013 óta sorra hódítja a világ legmagasabb csúcsait, mindet pótlólagos oxigén segítsége nélkül. Tavaly már negyedik csúcssikerének örülhetett: július 19-én a mostoha időjárási körülmények ellenére a 8080 méter magas Hidden Peak legmagasabb pontján feszíthette ki a magyar zászlót. Ezzel jelenleg ő a legeredményesebb aktív magyar magashegyi alpinista Klein Dávid mellett.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!