2011. június 22., 08:572011. június 22., 08:57
A tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott: egy régi terv válik valóra a Balaton-parti városban. A fesztivál nemzetközi és civil összefogásból valósul meg, hogy határokon átívelve lehetőséget teremtsen a kapcsolatteremtésre és magyar értékek megmutatására – hangsúlyozta Tanka László főszervező, a Panoráma Világklub alapító elnöke. Jakab György erdélyi származású szobrászművész bemutatta Megmaradásunkért című, mintegy két méter magas és másfél méter széles faszobrának másolatát, amelynek eredetijét a megnyitón, július 1-jén leplezik le. A tölgyfából készült, tojásforma installáció talapzata alá a világtalálkozó résztvevői helyezhetik el egy-egy mondatos üzenetüket. A tervek szerint az utókorra hagyott mondatokat ötven év múlva veszik elő. A fesztivált konferenciák színesítik, a Szent Miklós-sétahajón például Magyarsághíd címmel tartanak összejövetelt. Itt a magyarság sorskérdéseit vitatják meg, a hajókázás záródokumentum elfogadásával zárul majd. A Hotel Lellében műszaki és természettudományi konferenciát, a Hotel Lidóban egészségkonferenciát rendeznek, a Rádpusztai Szabadidős Centrumban pedig a hungarikumokról tartanak megbeszélést.
Nagy László, az Európa-nap – A magyar–lengyel barátság jegyében című programsorozat szervezője elmondta: június 30-án Balatonlellén is megemlékeznek arról, hogy Magyarország átadja az európai uniós elnökséget Lengyelországnak, ezért a rendezvényre látogat Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, valamint a lengyel nagykövet, Roman Kowalski. A fesztivál keretében számos koncertet tartanak, fellép többek közt Pataki Attila, a Summer Sisters, Kefír, Király Viktor, Szikora Róbert és Demjén Ferenc is. A Szabadtéri Színházban a Csárdáskirálynő kerül színre, a programsorozatot gasztronómiai bemutatók, bor- és pálinkakóstolók egészítik ki.
Július 3-án Rádpusztán tartják az első Nemzeti Lovagtorna Bajnokság döntőjét, amely egyben a 2012-es világbajnokság előválogatója is. A világtalálkozón rendezik meg a Magyarok világszépe elnevezésű verseny döntőjét is. A július
2-ra szervezett megmérettetésen például „magyaros jellegű alkalmi ruhában” vagy „világtalálkozós emblémával ellátott ajándék fürdőruhában”, majd estélyiben állnak a magyar szépségek a zsűri elé.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!