Hirdetés

Elrepült az Angyal: meghalt Roger Moore

Súlyos betegségben elhunyt Sir Roger Moore, az Angyal és James Bond egykori megformálója, aki a Minden lében két kanál című krimisorozat egyik főszereplőjeként Tony Curtisszel alkotott felejthetetlen párost.

Hírösszefoglaló

2017. május 23., 17:312017. május 23., 17:31

„Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett atyánk, Sir Roger Moore ma elhunyt. Mindannyian le vagyunk sújtva” – jelentette be kedden a 89 éves színész családja. A bejelentés szerint Roger Moore Svájcban hunyt el, miután „rövid, de hősies csatát vívott a rákkal”. A BBC közölte, Sir Roger Moore-tól családi körben vesznek végső búcsút, Monacóban.

Sir Roger Moore, a hetvenes évek James Bondja, az Angyal című tévésorozat főszereplője, Tony Curtis mellett az egyik Minden lében (két) kanál 1927. október 24-én született. Iskoláit 15 évesen abbahagyta, ezután volt portás, grafikus, trükkfilmrajzoló és modell. A sudár, jóképű, kékszemű Moore végül színészként futott be, a londoni Royal Academy of Dramatic Art színész-szakán szerzett diplomát.

Hirdetés

1953-ban Hollywoodba költözött, de ekkor még nem sok babér termett számára. Hazatért hát Angliába, ahol tévésorozatokat forgatott (Magyarországon is népszerű volt az Ivanhoe).

A világhírt Simon Templar szerepe hozta meg számára, az Angyal kalandjait 1963-67 között száznál is több részben, közel száz országban kísérték nézők milliói feszült figyelemmel.

(A már veterán színész 1997-ben az Angyal filmváltozatában is feltűnt – pontosabban csak a hangja, a főszereplő Val Kilmer autórádiójában.) Ezután Tony Curtis oldalán játszott a Minden lében két kanál című, Európában elsöprő sikert arató – ám Amerikában csendesen megbukó – sorozatban.

Roger Moore neve legjobban James Bondként ismert. Őfelsége 007-es ügynökének szerepét Sean Connerytől vette át, de ez nem nyomasztotta, sőt úgy vélte, fogsorának fehérsége terén túl is szárnyalta elődjét. 1973 és 1985 között hét Bond-film készült vele (Élni és halni hagyni, Az aranypisztolyos férfi, A kém, aki szeretett engem, Holdkelte, Szigorúan bizalmas, Polipka, Halálvágta), debütálásakor 45 évesen és búcsúzásakor 57 évesen is ő volt a legidősebb Bond. Ennek ellenére dublőrök nélkül forgatott, bár a különösen veszélyes jeleneteket csak nyugtatóval vészelte át.

A későbbiekben váltakozó színvonalú filmeket forgatott, az 1996-os A kalandorban Jean-Claude Van Damme oldalán, a következő évben a Spice Girls együttessel forgatott – e szerepért jelölték a legrosszabb színésznek járó Arany Málna díjra. 1991-től az UNICEF jószolgálati nagyköveteként tevékenykedett.

A brit színész 2002 óta élt negyedik feleségével Monacóban és Svájcban. A brit királynő 2003-ban lovaggá ütötte, így azóta kijár neki a Sir megszólítás. Moore szabadidejében a Manchester United labdarúgócsapatának és Sir Elton John zenéjének lelkes rajongója volt. Utolsó tv filmjét Szent (The Saint) címen 2016-ban forgatta, és feltűnt az ugyancsak 2016-ban, Edelényi János rendezésében készült Jutalomjáték című magyar-angol koprodukciós filmben, amelyben saját magát alakította.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés