Hirdetés

Előzetesben a salgótarjáni mészáros

A Salgótarjáni Városi Bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a bozótvágó késsel gyilkoló salgótarjáni férfit – közölte a Nógrád Megyei Bíróság szóvivője csütörtökön. A bíróság a végrehajtás helyeként a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki, ahová a férfit már el is szállították – mondta Barsi József szóvivő.

Hírösszefoglaló

2009. december 18., 10:542009. december 18., 10:54

A Salgótarjáni Többcélú Kistérségi Társulás munkatársa volt a Salgótarjánban volt barátnőjét és annak új barátját brutálisan meggyilkoló férfi – írta a Népszabadság. A 27 éves F. László esélyegyenlőségi koordinátorként dolgozott, munkahelyén megnyerő személyiségű emberként ismerték.

Arról azonban nem volt tudomásuk, hogy a férfi elmeorvosi kezelés alatt állt.  A fiatalembert a gyilkosságot követően a balassagyarmati kórház pszichiátriai osztályán tartották megfigyelés alatt. Szabó Géza, a balassagyarmati kórház igazgatója azt mondta: a szakmai protokoll számukra nem teszi lehetővé, hogy a munkahely felé jelezzék, melyik beteget milyen problémával kezelték. F. László leadta táppénzes papírjait, miután a gyilkosság előtt kilenc nappal távozott a zárt osztályról, munkába állt, s jó pár nappal a gyilkosság előtt hátrányos helyzetű gyerekeket kísért egy budapesti kirándulásra. F. László a negyedik legjobb értékelést kapta, amikor a társuláshoz az állásra jelentkezett. A fiatalember jó modorú, kellemes ember benyomását keltette, munkájára nem volt panasz az iskolában sem, ahol esélyegyenlőségi koordinátorként, egyfajta szociális munkásként dolgozott a gyerekek közt.

A 27 éves salgótarjáni férfi hétfő este machetével (bozótvágó késsel) vagdosta össze volt barátnőjét és annak új barátját, valószínűleg féltékenységből. A támadó egy 49 centiméter pengehosszúságú, 12 centiméteres fanyelű bozótvágó késsel sújtott le többször is volt élettársára és annak barátjára. A megtámadott 25 éves nő a kórházba szállítás közben, 34 éves barátja nem sokkal később a kórházban meghalt. Salgótarján belvárosában, egy élelmiszerbolt előtt támadta meg a párt a férfi. A nő összeesett a járdán, párja a boltba menekült, a támadó utána rohant. A büntetlen előéletű elkövető és áldozatai is salgótarjániak. A rendőrség szerint ezt az emberölést nem lehetett volna megelőzni. A városi pánikhangulatot viszont sikerült megelőzni, mert az elkövetőt 115 perc alatt elfogták úgy, hogy a nyomozókat otthonról rendelték be.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés