
Először turnézik Erdélyben a Budapesti Operettszínház Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjével.
2014. október 21., 15:092014. október 21., 15:09
Október 26-án, vasárnap 15 és 19 órától a Kolozsvári Magyar Operában mutatják be az előadást az opera zenekarának közreműködésével és budapesti sztárszereposztással – többek közt a sepsiszentgyörgyi születésű Dancs Annamari énekesnő közreműködésével.
A közönség Fischl Mónikával, Lukács Anitával, Boncsér Gergellyel, Vadász Zsolttal, Kerényi Miklós Mátéval és Peller Károllyal láthatja produkciót. Dancs Annamari fellépése a Kolozsvári Magyar Operában különlegesnek számít – ő játssza az egyik női főszerepet, Szu Csong kínai herceg testvérét, a kis Mit.
A sepsiszentgyörgyi énekesnő négy éve a Budapesti Operettszínház tagja, olyan sikerprodukciókban játszik, mint a Csárdáskirálynő, a Viktória, a Csókos asszony, a Miss Saigon, az Ördögölő Józsiás vagy a Bajadér. Mindezek mellett október 10-én mutatták be Debrecenben a Marica grófnőt.
„Az egész társulat izgatottan készül a kolozsvári előadásra. A mosoly országa különleges darab. Bár nem happyenddel végződik, a műfajra jellemzően ez is a szerelemről szól, és arról, hogy különböző népek gyerekei megpróbálnak legyőzni minden akadályt, hogy szerelmük beteljesedhessen. Az operai hangvételű zene mellett, a Kelet egzotikus gazdagságában tobzódó jelmezek, a gyönyörű látványvilág és hangulat a produkció erőssége. A mondanivaló pedig még inkább érvényesül Kolozsváron, ahol magyarok és románok élnek egymás mellett” – mondta el a Krónikának Dancs Annamari.
Az énekesnő már a harmadik ázsiai szerepét formálja meg a Budapesti Operettszínháznál: A mosoly országa mellett elénekelte már a Miss Saigon címszerepét, a Viktória című operettben pedig Lia San szerepét osztották rá.
„A mosoly országa sajátos kihívás volt, a tánc és az akrobatika mellett karate mozdulatokkal is színesítettük a karakteremet – tartalmas és izgalmas próbaidőszak előzte meg a bemutatót. A május 16-i budapesti premier is tele volt izgalmakkal, de a kolozsvári változatban is lesznek újítások” – mondta az énekesnő.
Hozzátette, az elmúlt négy évben rengeteg szép feladatot kapott a színházban, művészileg és emberileg is fejlődhetett. „Úgy érzem, befogadtak, teljes értékű tagként kezelnek. Minden szerepnek, előadásnak, próbaidőszaknak megvan a története, az izgalma, barátságok, szerelmek szövődtek. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család” – fogalmazott Dancs Annamari.
Az énekesnő szeretné, ha a kolozsvári előadásnak lenne folytatása, és a jövőben a Csárdáskirálynőt és a Tamási Áron darabból ihletődött Ördögölő Józsiást is bemutathatnák az erdélyi közönségnek.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!