Hirdetés

Előfizetési és nyereményakció a Krónikánál!

Nagyszabású előfizetési és nyereményakciót hirdet március 10. és augusztus 31. között a Krónikát, valamint négy székelyföldi napilapot és az Erdélyi Napló hetilapot megjelentető Udvarhelyi Híradó Kft. 

Krónika

2014. március 06., 20:122014. március 06., 20:12

2014. március 07., 15:392014. március 07., 15:39

A szóban forgó időszakra olyan kedvezményes ajánlatokat és ajándékokat kínálunk, amelyeknek köszönhetően minden kedves olvasónk nyerhet. Ennek megfelelően rendkívül előnyös előfizetési csomagot hirdetünk, ugyanakkor sorsolás útján húsz megrendelőnk hűségét jutalmazzuk értékes ajándékokkal úgy, hogy a nyereményakciónkba bekapcsolódó valamennyi előfizetőnknek kedvezményeket ajánlunk.

Előfizetési és nyereményakciónkba valamennyi meglévő, valamint leendő előfizetőnk bekapcsolódhat. A részvétel feltétele, hogy az említett időszakban legalább hat hónapra vagy ennek többszörösére előfizetnek a Krónikára. Azon megrendelőnk ugyanis, aki legalább hat hónapra előfizet lapunkra, egy szelvénnyel vesz részt szeptemberben tartandó sorsolásunkon.

De az esély növelhető: aki tizenkét hónapra fizet elő, az két szelvény birtokába jut, ugyanakkor hat hónaponként további szelvények járnak. Fontos tudni, hogy a sorsoláson azok is részt vesznek, akik fél évig folyamatosan megrendelik havonta lapunkat, vagy háromszor kötnek két-, esetleg kétszer háromhavi előfizetést – a lényeg az, hogy fél évig megszakítás nélkül előfizetéssel rendelkezzen az olvasó.

Értékes nyereményeket sorsolunk

Nyereményakciónk szabályzata értelmében összesen húsz ajándékot sorsolunk ki hűséges előfizetőink között. Tíz háztartási és elektronikai cikkre pályázhatnak vidéki (vagyis községekben, falvakon élő) és ugyancsak tíz hasonló ajándékra városon élő megrendelőink.

A sorsoláson azon előfizetőink vehetnek részt, akik saját terjesztési hálózatunkon (lapkihordóinkon) keresztül vagy postai úton rendelik meg lapunkat. A postai előfizetőknek a megrendelést igazoló nyugta másolatát be kell küldeniük az Udvarhelyi Híradó Kft. székhelyére: 535600, Székelyudvarhely, Szentimre utca 17/5, Hargita megye. A sorsolást az akciós időszak lejártával, szeptemberben bonyolítjuk le közjegyző jelenlétében, nyilvánosan.

Féláron a Krónika vagy az Erdélyi Napló

A nyereményakcióval párhuzamosan rendkívül kecsegtető előfizetési kedvezményt is ajánlunk. Mindazok, akik hat hónapra előfizetnek a Csíki Hírlap, Gyergyói Hírlap, Vásárhelyi Hírlap vagy Udvarhelyi Híradó napilapra – és ezzel értelemszerűen részt vesznek a sorsoláson –, azok féláron rendelhetik meg tetszés szerint a Krónikát vagy az Erdélyi Napló hetilapot.

A kedvezmény addig igényelhető, amíg az olvasó érvényes előfizetéssel rendelkezik valamelyik székelyföldi napilapra, tehát például féléves hírlapmegrendelés esetén maximum fél évig lehet kedvezményesen előfizetni a Krónikára vagy az Erdélyi Naplóra.

Az árkedvezmény abban az esetben is érvényes, ha a legalább féléves Csíki Hírlap-, Gyergyói Hírlap-, Vásárhelyi Hírlap- vagy Udvarhelyi Híradó-előfizetés mellé csak egy-két hónapra kívánják megrendelni az országos napi- vagy hetilapot. Hasonló feltételek mellett féláron megrendelhető az Erdélyi Napló is ama Krónika-előfizetők számára, akik hat hónapra előfizetnek az országos napilapra.

Ezzel egy időben változik a Krónika előfizetési díjszabása is. Az egyhavi előfizetés 19, a kéthavi 38 lej marad, három hónapra viszont már csak 52 lejért, hat hónapra 104 lejért, 12 hónapra pedig 208 lejért lehet megrendelni lapunkat. Az előfizetési akció március 10-ei hatállyal érvényes a Krónikát saját terjesztési hálózatunknál (lapkihordóknál) megrendelő olvasóink esetében, míg a postai előfizetők májusk 1-jétől vehetik igénybe a kedvezményt.


Tíz-tíz nyeremény:
• televízió
• hűtőszekrény
• porszívó
• láncfűrész
• fűnyíró
• kerékpár
• laptop
• táblagép
• fényképezőgép
• okostelefon

Előfizetési árak:

Udvarhelyi Híradó, Csíki Hírlap, Vásárhelyi Hírlap:
• 1 hónap – 20 lej
• 2 hónap – 40 lej
• 3 hónap – 55 lej
• 6 hónap – 110 lej
• 12 hónap – 220 lej

A Gyergyói Hírlap előfizetési árai:
• 1 hónap – 15 lej
• 2 hónap – 30 lej
• 3 hónap – 40 lej
• 6 hónap – 80 lej
• 12 hónap – 160 lej

Kedvezményes Krónika-előfizetés!
• 1 hónap – 19 lej
• 2 hónap – 38 lej
• 3 hónap – 52 lej
• 6 hónap – 104 lej
• 12 hónap – 208 lej

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés