
2012. szeptember 04., 12:292012. szeptember 04., 12:29
A homoródfürdői eseményre egyelőre két magyarországi együttes jött volna el, de mivel még nem biztos a helyszín, könnyen előfordulhat, hogy idén nem tartják meg a maratont.
Június végén sajtótájékoztatón ismertette a tavaly jubiláló rockmaraton sorsát Jére Ágoston, a Zeneudvar Kulturális Egyesület elnöke. Akkor az is elhangzott, hogy mivel a szejkei színpadot befedték, az nem felel meg az együttesek műszaki igényeinek, valamint a helyszín sem bizonyult elég nagynak.
Ennek következtében egy új helyszínt kellett keresni Székelyföldön, ahol nemcsak egy megfelelő méretű színpadot lehet felállítani, hanem egyebek mellett meg lehet oldani a zuhanyzókabinok elhelyezését is.
Az egyesületi tagok nyáron a homoródfürdői ifjúsági táborok helyszínére tervezték a tizenegyedik rockmaratont, mely egynapos lett volna.
A XI. Székelyföldi Rockmaratonról érdeklődve Jére Ágoston kérdésünkre most elmondta: „Két magyarországi együttes bármikor rendelkezésünkre állna, de sajnos idén még nincs stabil helye a rockmaratonnak” – vázolta a helyzetet a szervező.
„Mi öt évre kértük a homoródfürdői helyszínt, de időközben kiderült, hogy ez a terület nemcsak Kápolnásfaluhoz tartozik, hanem Szentegyházának és Hargita Megye Önkormányzatának is van benne része. Tárgyaltam a polgármesterekkel, de egyelőre nem kaptunk hivatalos választ arra vonatkozóan, hogy ideadnák-e az említett területet. Feltehetően szeptember 10-én biztosabbat tudok majd erről mondani” – fogalmazott az egyesületi elnök.
Simon Eszter
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).