
Ellopták Charlie Chaplin egymillió euróra értékelt első Oscar-szobrát. Az angol komikus az 1929-ben a Cirkusz című filmben nyújtott alakításáért, rendezéséért, a forgatókönyv megírásáért kapott tiszteletbeli Oscar-díjat.
2015. február 10., 19:102015. február 10., 19:10
Sajtóértesülések szerint jól informált műkincstolvajok lopták el Párizsban a 24 karátos aranyból gyártott trófeát. A párizsi rendőrség közleménye szerint már a francia főváros műkincsekre szakosodott nyomozócsapatát is ráállították az eltűnt Oscar-szobor felkutatására.
Chaplinnek egyébként ezenkívül még két Oscarja volt: 1972-ben a filmiparban szerzett elévülhetetlen érdemeiért, 1973-ban az ekkor bemutatott Rivaldafény zenéjéért kapta meg a díjat. Sir Charles Spencer Chaplin – közismert nevén Charlie Chaplin – forgatókönyvíró, színész, zeneszerző, vágó, filmproducer 1889-ben született Londonban, 1977-ben hunyt el Svájcban.
A toprongyos csavargó figurájának születése 1914. január 5-én történt, amikor Chaplin belépett a Keystone stúdió ruhatárába, és az ismert felszerelésben jött ki onnan. Filmjeiben nemcsak főszereplő volt, sokszor ő írta, rendezte filmjeit, zenét szerzett, vagy producerkedett. Valószínűleg Chaplin volt a legkreatívabb, legnagyobb hatású személyiség a némafilm világában. Munkássága 65 évet ölelt át, a viktoriánus korabeli Anglia mulatóinak világából indult, és szinte haláláig folyamatosan dolgozott.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!