
Amit szívedbe rejtesz címmel készítette el tizedik lemezét a Csík Zenekar. A több mint negyedszázada működő, sikeres népzenekar április 23-án a Művészetek Palotájában (Müpa), a Budapest Folk Fest keretében mutatja be friss anyagát, amely autentikus erdélyi és moldvai dallamokat is tartalmaz.
2014. április 03., 17:382014. április 03., 17:38
„A tavalyi, sok eseménnyel járó jubileumi év végeztével 2014 elején adtunk magunknak egy kéthónapos szünetet. Szükségünk volt a feltöltődésre, hogy a hosszú menetelés után frissen tudjunk nekiállni az új lemez felvételeinek” – idézte fel Szabó Attila, a zenekar hegedűse az MTI-nek.
A Csík Zenekar tavaly volt 25 éves, számos koncertet adott Magyarországon és a határon túl, Kossuth-díjat kapott, és az év végén dupla best of vinyl lemezt jelentetett meg. A Müpa-koncertre elkészülő új stúdióalbum, az Amit szívedbe rejtesz három évvel követi a 2011-ben megjelent Lélekképeket.
„A lemez abban feltétlenül különbözik az előzőektől, hogy már nemcsak autentikus népzenei darabok, illetve népdal- és rockátdolgozások szerepelnek rajta, hanem teljesen saját szerzemények is. A csapat bármit játszik, népzenei együttes marad, ezeken a hangszereken ezt tudjuk a legjobban, emellett továbbra is szeretjük a kortárs alternatív zenéket, amelyek jól működnek népzenei hangszereléssel. Az egyensúlyozásra törekvés megamaradt bennünk” – fejtette ki Szabó Attila.
Mint megjegyezte, az új album címe, az Amit szívedbe rejtesz József Attila versére utal, és a választásnak elsősorban az az oka, hogy az anyag szellemiségére a szívükből jövő érzések nyomták rá a bélyeget. Az autentikus népzenék közül a Csík Zenekar ezúttal például szászcsávási, palatkai, valamint moldvai anyagot készített.
A rockfeldolgozások sorában a lemezen hallható a Zár az égbolt a Bálnák ki a partra című, 1997-es Kispál és a Borz-albumról, valamint a Hobo Blues Band Mesél az erdője egy moldvai-szerű népzenével; a szám eredetije a Vadászat című 1984-es HBB-korongon hallható.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!