Hirdetés

Éljen az új világbajnok! – Gundel Takács Gábor a helyszínről

A futball-világbajnokság Európa „belügyévé” vált, és ez jól érezhető Dél-Afrikában, viszont az nem kérdés, hogy a döntőbe jutott Spanyolország és Hollandia drukkerei is remek hangulatot teremtenek majd a vasárnap esti finálé előtt és után is Johannesburgban – számolt be a helyszínről a Krónikának Gundel Takács Gábor, a Magyar Televízió Sport Főszerkesztőségének munkatársa, aki a Soccer City-stadionban megrendezendő döntő kommentátora lesz.

Páva Adorján

2010. július 09., 10:182010. július 09., 10:18

Gundel Takács Gábor elmondása szerint a vb-nek otthont adó afrikai ország drukkerei fantasztikus hangulatot teremtettek a rendező városokban akkor is, amikor a házigazdák csapata már elbúcsúzott a küzdelmektől. Ahogyan azt korábban a szintén az MTV kommentátoraként Dél-Afrikában dolgozó Faragó Richard is elmondta lapunknak, a hazai drukkerek a csoportkör után teljes mellbedobással támogatták Afrika egyetlen talpon maradt együttesét, Ghánát. Gundel Takács Gábor a helyi televízióban olyan összeállításokat is látott, amelyekben a United States of Africa (Afrikai Egyesült Államok) kifejezést használták. Ghána drámai búcsúja az Uruguay elleni negyeddöntő után azonban lehangolta a hazaiakat, és azóta számukra már másodlagos volt, hogy például a szerda esti spanyol–német elődöntőből ki jut tovább.
„Ezzel együtt mindenhol érezhető, hogy Dél-Afrika még mindig nagyon büszke arra, hogy itt rendezik a vb-t, és mindenki mindent megtesz azért, hogy ez kifelé is érezhető legyen. A rendező városokban nagyon jó a hangulat, a drukkerek rendszerint elözönlik a helyszíneket. A vendégszurkolók is vidámak és békések, valószínűleg a huligánoknak nem volt pénzük ilyen meszszire eljutni, csak a jobb módúak engedhették meg maguknak a dél-afrikai kiruccanást” – foglalta össze a helyszíneken látottakat Gundel Takács Gábor. „A távolságok is nagyok: például Fokváros és Johannesburg 1300 kilométerre fekszik egymástól. Olyan, mintha az Európai Unió rendezne vb-t” – érzékeltette a körülményeket a népszerű televíziós újságíró, aki szerint a hangulat így más, mint a korábbi vb-ken, de a futballünnep így is futballünnep marad.

A döntőbe is két európai uniós ország válogatottja jutott – Gundel Takács Gábor szerint teljesen megérdemelten. „Egyik csapat sem hibázott a döntő pillanatokban. Uruguay ereje elfogyott a végére, Németország pedig semmit sem tudott mutatni az elődöntőben, miközben Brazília és Argentína is meglepetésre megérdemelten esett ki. A vb előtt úgy tippeltem, hogy egy olyan válogatott nyer, amely még sohasem volt világbajnok. És ekkor Spanyolország mellett Hollandiára is gondoltam, no meg Elefántcsontpartra, amely végül korán búcsúzott – fogalmazott lapunknak az MTV sportkommentátora. – Azért éreztem így, mert elég furcsa, hogy az eddigi 18 vb-aranyérmen csupán 7 ország osztozik, miközben több más együttes is megérdemelt volna már egy világbajnoki címet. És most kiderült, hogy a hollandok és a spanyolok is így gondolják: a két csapat egészen más futballt mutatott, sokkal színesebben és élvezhetőbben futballozott a többieknél. Bebizonyosodott, hogy a defenzív futballal nem lehet messzire jutni, és ennek csak örülhetünk.”

Gundel Takács Gábor a személyes élményeire kitérve megerősítette, hogy Dél-Afrikában valóban nincs mitől félni, semmilyen negatív tapasztalatról nem tud beszámolni. „Mindenki beszél angolul és nagyon barátságos, még azokon a helyeken is, amelytől óva intettek. Ilyenek a piacok vagy a tömegközlekedési eszközök: felmerészkedtem a minibuszokra is, ahol egyedüli fehér emberként sem éreztem veszélyben magam. Azért a kertvárosokban a szögesdrótos és magasfeszültségű árammal ellátott kerítések eléggé beszédesek, de úgy látszik, a vb idejére sikerült kiszűrni a bűnözést” – írta le a Krónikának dél-afrikai tapasztalatait Gundel Takács Gábor, aki magyarokkal is találkozott a vb helyszínein. Egyik alkalommal meglepődve vette észre, hogy egy vendéglő borlapján elsőként a Pongrácz-borpince kínálata szerepelt, illetve Fokvárosban egy olyan pincét is látott, amely a Tokaji nevet viselte. A sportriporter a rendező városok közül Fokvárosban érezte magát a legjobban, és mindent összevetve biztos abban, hogy pozitív élményekkel tér haza az első afrikai világbajnokságról.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés