
Bethlendi András (jobbról a második) szerint erről valószínűleg gyermekeiknek, unokáiknak is büszkén mesélnek majd
Fotó: Fölszállott a páva/Lumidance
Eddigi táncospályafutásunk legszebb, legprofibb produkcióját hoztuk össze – mondta el lapunknak Bethlendi András, a Fölszállott a páva győztes csapatának, a Kalotaszeg Legénytársulatnak az egyik tagja.
Boldogan, feledhetetlen élményekkel és életre szóló tapasztalatokkal tért haza a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorból a Kalotaszeg Legénytársulat, amely a táncegyüttesek kategóriájában megnyerte az ötödik alkalommal rendezett, december 29-én zárult versenyt.

A táncegyüttesek kategóriájában a Kalotaszeg Legénytársulat nyert a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor pénteki döntőjében, amelyet a Duna televízió élőben közvetített.
„Amikor bekerültünk a döntőbe, és megtudtuk, hogy kik lesznek a vetélytársaink, akkor merült fel bennünk először annak a lehetősége, hogy megnyerhetjük a versenyt a kategórián belül, azelőtt tényleg csak annyi volt a szempont, hogy ott legyünk és minél jobban teljesítsünk. A Fölszállott a pávás siker talán mindannyiunknak két szempontból maradandó élmény:
Ennek megörökítése szintén legfelső szakmai szinten történt, ezért számunkra öröm lesz visszanézni ezt az előadást bármikor a jövőben” – mondta el a Krónika megkeresésére Bethlendi András, a Kalotaszeg Legénytársulat egyik tagja.
Hozzátette, a döntős előadásra készültek a legkevesebbet, mivel a középdöntő és a döntő között csak egy hét volt, de a karácsonyi ünnepléssel csupán három nap maradt a gyakorlásra. „A zsűri táncos szakemberei, Diószegi László és Zsuráfszky Zoltán véleményezték a produkciónkat. Talán Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművésznek, koreográfusnak a hozzászólása volt a legkedvesebb számunkra, ő nagyon sokra értékelte a munkánkat, és több ízben beszélt már arról, hogy mennyire fontosnak tartja azt, hogy fiatal, kalotaszegi értelmiségiek néptánccal foglalkoznak.
– fogalmazott a legénytársulat tagja.
Bethlendi András arról is beszámolt lapunknak, hogy a csoport tagjainak – Varga Zoltán László kivételével, aki főállásban néptáncoktató – van egyéb „hivatalos” szakmája is: Vincze-Pistuka Roland mérnök, Okos-Rigó Andor orvos, Mezei László középiskolás diák, ő pedig jogász. Mint kifejtette, egyikük sem akar ebből a sikerből táncoskarriert építeni, mert egyrészt ez nem így működik, másrészt pedig más típusú szakmai ambícióik vannak.
„Az biztos, hogy sok felkérés fog érkezni, ezeknek majd igyekszünk eleget tenni, viszont ez egyáltalán nem egyszerű, mert nem azonos településen élünk. Sőt egyik kollégánk, Andor idéntől Marosvásárhelyen lesz orvos, ez azt jelenti, hogy a táncpróbákat, valamint a hétköznapra tervezett fellépéseket is nehezebb lesz összehozni” – részletezte Bethlendi András.
A gyimesbükki, hidegségi, gyimesfelsőloki, illetve gyimesközéploki fiatalokból álló Tatros-part Néptánccsoport közönségdíjat nyert a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor döntőjén.
Fotó: Kovács Tamás/MTI
A csapat a Harsogtassunk újévre nevű döntős előadását a korábbi fellépésekhez hasonlóan ezúttal is a Gyimesvölgye férfikórussal közösen adta elő. A gyimesi vidékre jellemző, kihalófélben lévő újévi szokást felelevenítő produkció elnyerte a zsűri tetszését, 49 pontot adtak a táncosoknak a megszerezhető ötvenből.
Ennek ellenére a néptánccsoport nem számított a győzelemre, főleg arra nem, hogy az egyik legnagyobb elismerést, a közönségdíjat kapják meg – mondta el lapcsaládunknak Antal Tibor népzenész, ének-zene tanár, a csoport vezetője. Mint kifejtette, nagyon erős volt a mezőny, sok ügyes előadóval találkoztak, ezért különösen nagy öröm volt számukra, hogy sikerült elnyerniük a nézők tetszését.
Nagyon köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a műsorban való szereplésünkhöz, hiszen rengeteg segítséget kaptunk” – fogalmazott a csoportvezető.
Mint kifejtette, mindenképp azt szeretnék, hogy a versenynek legyen egy szép végkicsengése azáltal, hogy másoknak is átadják a tapasztalataikat. Az egyik jövőbeli tervük, hogy táncot oktassanak kisgyerekeknek – már óvodáskortól kisebb csoportokra osztva foglalkoznának velük. Ennek az lesz az érdekessége, hogy az említett kisgyerekek már ismerik a csoport táncosait, hiszen látták őket a televízióban, éppen ezért remélik, hogy kétszer akkora lelkesedéssel fognak hozzá a tánctanuláshoz.
A fődíj összegének nagy részét erre szeretnék fordítani és az egyéb felmerülő költségekre. Antal Tibor arról is beszámolt, hogy már a következő fellépésükre készülnek, hiszen meghívást kaptak a februárban Budapesten rendezendő csángó bálra.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!