
Az is jelzi a tavasz közeledtét, hogy elindult hazafelé Namíbiából Arlie, a Brassó megyében fészkelő békászó sas, amelynek mintegy 25 ezer kilométeres útját műholdas nyomkövető segítségével figyelik a szakemberek – közölte a román ornitológiai társaság.
2016. február 16., 14:232016. február 16., 14:23
A tojót 2013-ban gyűrűzték meg és látták el jeladóval „A békászó sas védelme Romániában\" elnevezésű LIFE projekt keretében. Arlie harmadik telét töltötte az afrikai országban, és pontosan ugyanazon a napon indult el Brassó megyébe, mint tavaly – február 8-án. Az ornitológusok közölték, a madár egy hét alatt 1354 kilométert tett meg, február 11-én repült a legtöbbet: 369 kilométert. Másnap 6700 kilométeres távolságra volt Brassó megyei fészkétől.
A békászó sasok (Aquila pomarina) rendkívül hosszú utat tesznek meg, útjuk három kontinensen és húsz országon keresztül vezet. Arlie tavaly március 31-én érkezett meg itteni fészkéhez. A Szebeni Környezetvédelmi Hivatal, a Milvus Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Román Madártani Egyesület az Európai Unió támogatásával indította a LIFE projektet, amelynek célja a faj állományának fenntartása, a szakemberek megfelelő körülményeket biztosítanak a békászó sasok számára az összes erdélyi madárvédelmi területen.
A Milvus csoport tevékenységei a Küküllő- és Nyárádmentét, illetve a Hortobágy-dombság védett területeit érintik. A világszinten egyre veszélyeztetettebbé váló fajnak a Kárpát-medence erdélyi területei képezik legfontosabb élőhelyét. Ezen a területen 2000–2300 pár él, amely több mint 22 százalékát képezi az Európai Unió békászósas-populációjának – olvasható a Milvus csoport honlapján.
A kora tavasszal visszaérkező sasok megkezdik életük egyik legsérülékenyebb időszakát, a költési periódust. A párok 25–60 százalékos sikerrel költik ki fiókákat. A költési időszakban a sasokat nagymértékben zavarják az erdészeti munkálatok, a rohamosan terjeszkedő mezőgazdaság, valamint a régió más ragadozó madarai. A projekt célja elsősorban a megfelelő költési körülmények biztosítása. A Milvus csoport 2013-ban 19 békászó sast látott el színes gyűrűvel, így könnyebben felismerhetők repülés közben és a fészkelési időszakban.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!