
Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat erdélyi magyar hegymászója integet a Liszt Ferenc-repülőtéren
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Elindult Nepál fővárosa, Katmandu felé Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat erdélyi magyar hegymászója, hogy meghódítsa a világ 7. legmagasabb hegycsúcsát, a 8167 méter magas Dhaulagirit – közölte a csapat kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.
2019. szeptember 07., 20:432019. szeptember 07., 20:43
2019. szeptember 08., 01:482019. szeptember 08., 01:48
Bíró Dániel közleménye szerint a nagyváradi Varga Csaba pótlólagos oxigén és a magashegyi teherhordók segítsége nélkül próbálja megmászni a csúcsot, és ha sikerrel jár, ez lesz az ötödik nyolcezrese.
„Nem terveztem, hogy idén újabb expedícióra indulok, a Hidden Peak kemény feladat volt, nagy nehézségek elég állított a hegy, de hazaérve, néhány nap nyugalom után úgy éreztem, maradt még erőtartalékom. Szeretném kipróbálni magam a Dhaulagirin is” – idézték a közleményben a hegymászót.
A világ 7. legmagasabb csúcsát eddig magyar részről csak Erőss Zsoltnak sikerült meghódítania „tiszta mászással”, még 2006-ban – tették hozzá.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!