Hirdetés

Elindult a Kancsendzöngára Varga Csaba nagyváradi hegymászó

Varga Csaba vasárnap a Liszt Ferenc-repülőtéren •  Fotó: MTI

Varga Csaba vasárnap a Liszt Ferenc-repülőtéren

Fotó: MTI

Elindult a Kalifa Himalája Expedíció keretében Varga Csaba nagyváradi hegymászó, hogy az előzetes tervek szerint május közepén megmássza a Himalája harmadik legmagasabb hegycsúcsát, a 8586 méteres Kancsendzöngát.

MTI

2018. április 02., 09:502018. április 02., 09:50

Varga Csaba vasárnap este indult el Budapestről, az expedíciót szponzoráló Kalifa termékcsalád tulajdonosával, Sarhan Omarral, aki az alaptáborig kíséri a mászót. Varga Csaba az MTI-nek elmondta, hogy Isztambul érintésével hétfőn érkeznek meg Katmanduba, ahonnan tovább indulva nagyjából a hónap közepére érnek el az alaptáborig. Onnantól nagyjából egy hónap lesz, mire a csúcstámadásra sor kerülhet. A sportoló elmondta, hogy

eddig még sosem mászott meg ilyen magas hegyet, ez is nagy kihívás lesz számára,

Hirdetés

és bár a Kancsendzönga nem a legnehezebb hegy a nyolcezresek közül, mégis van benne néhány kifejezetten nehezen mászható rész. „Az utolsó szakasz és a csúcstámadás elég meredek és nagyon kell figyelni, de vannak kisebb és nagyobb jégfalak is, amiket még előtte ki kell mászni. Nem a legnehezebb hegy és nem is a legmagasabb, de mindenből van benne” – fűzte hozzá.

Arról, hogy mire kell igazán figyelnie a hegyen, azt mondta, „majd kialakul”, sok mindentől függ, de felkészült az útra és megpróbálja kihozni a maximumot ebből az expedícióból is: nemcsak fel akart jutni a csúcsra, de épségben haza is szeretne érni. Elmondta, hogy nem végzett speciális felkészülést, úgy edzett erre a mászásra is ahogy korábban; terepfutással és gyakori túrázással, viszont az utóbbi időben napi egy óra helyett kettőt futott, összesen heti 100–120 kilométert és igyekezett minden hétvégén mászni is.

A Kalifa Himalája – Kancsendzönga Expedíció 2018 egyik fontos célja az is, hogy a csúcsot 2013-ban magyarként először meghódító, ám a hegyen meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászókról is megemlékezzen,

és tiszteletükre az alaptáborban egy emléktáblát helyezzen el, valamint mászás közben megkoszorúzza azt a helyet, ahol a hegymászók a feltételezések szerint eltűntek.

•  Fotó: MTI Galéria

Fotó: MTI

„Erőss Zsolt hiteles és sikeres hegymászó volt, egy ösztönző modell” – emelte ki Varga Csaba. Hozzátette: „az ő expedíciójuk legnagyobb tanulsága, hogy tudni kell visszafordulni, és ha azt érzem, hogy nem érek fel úgy, hogy vissza is tudjak jönni, akkor inkább hagyni kell és egy másik alkalommal újra megpróbálni”.

A hegymászó – akinek támogatója a Hazajáró című műsort gyártó cég is – missziója, hogy munkásságával a Kárpát-medencei magyarságot is motiválja. „Fontos, hogy bárhol éljünk is, őrizzük meg magyarságunkat, emberszeretetünket és tiszteljük a mellettünk élő más nemzetiségűeket is” – fogalmazott.

Varga Csaba a Bihar-hegység meghódításával kezdte meg hegymászó karrierjét, majd a 7010 méter magas Khan Tengri volt 2009-ben az első igazán nagy kihívás számára.

A nyolcezresek közül 2013-ban a Gasherbrum II. 8035 méteres csúcsára jutott fel, majd egy évvel később a 8051 méter magas Broad Peakere, tavaly szeptemberben pedig a Föld nyolcadik legmagasabb csúcsát, a 8163 méter magas Manaszlut mászta meg sikeresen.

A Földön 14 olyan hegy létezik, amelynek főcsúcsa tengerszinttől számítva 8000 méternél magasabb. Ezek mindegyike Ázsiában található, és a Himalája, illetve a Karakorum hegyvonulat részét képezi. A Kancsendzöngát az egyik legveszélyesebb nyolcezresként tartják számon, 8586 méteres magasságával ez a harmadik legmagasabb hegy a világon.

Elsőkét egy brit expedíció mászta meg 1955. május 25-én. Akkor Joe Brown mellett az a George Band állhatott a csúcsára, aki az első sikeres Everest-expedíción is részt vett, szinte napra pontosan két évvel a Kancsendzönga 8586 méteres csúcsának elérése előtt. Magyar részről Erőss Zsolt és Kiss Péter ért fel elsőként a csúcsára 2013. május 20-án, egy végletekig megerőltető, több mint 24 órás csúcsmászást követően. Az ereszkedés során azonban mindketten eltűntek.
Varga Csaba oxigénpalack használata és teherhordók segítsége nélküli mászik és igyekezni fog, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyja: a hegyen napenergiát használ és minden felszerelést, valamint az akár több hónapos ott tartózkodás alatt keletkezett hulladékot is lehozza a hegyről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés