
2009. december 27., 11:282009. december 27., 11:28
Rocher 1930 áprilisában született La Gacilly bretagne-i városkában, amelynek 1962 és 2008 között a polgármestere volt. Yves Rocher alig 29 évesen, 1959-ben alapította meg a nevét viselő kozmetikai márkát. A szépséget a növényekkel kívánta biztosítani, elutasított minden szintetikus szert. Előnyben részesítette a távértékesítést.
Az Yves Rocher konszern honlapja szerint több mint 15 ezer embert foglalkoztat világszerte, forgalma 2 milliárd euró, „vásárlói száma mintegy 40 millió”. A 30 országban jelen lévő konszern által forgalmazott márkák között szerepel az Yves Rocher, a Daniel Jouvance, a Dr Pierre Ricaux, az Isabel Derroisné, Kiotis és a Galerie Noémie, valamint a Petit Bateau ruházati márka.
Nicolas Sarkozy francia elnök közleményben tisztelgett „a nagy francia gyáriparos emléke előtt”, aki „lépésről lépésre képes volt felépíteni egy konzorciumot a női szépség szolgálatában, a tartós foglalkoztatás fejlesztésébe és a környezet védelmébe ruházott be, többek között a Yves Rocher-Istitut France alapítvány közreműködésével”.
A TNS Sofres közvélemény-kutató cég egyik 2007-es felmérése szerint minden harmadik francia nő használ – megfizethetőnek és jó minőségű tartott – Yves Rocher terméket.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.